Jelenlegi hely

LIVE Adventi erkély-koncert: Fonó zenekar

2020. december 6., 17:00–18:00
Helyszín: online esemény

Népzenei koncertsorozattal készülünk a közelgő ünnepre! Advent négy vasárnapján, 17 órától a Budai Vigadó Corvin téri teraszán a Bazseva zenekar, a Fonó zenekar, a Babra zenekar és a Magos együttes kedves dallamai csendülnek majd fel. A koncerteket élőben közvetítjük Facebook-oldalunkon és YouTube-csatonánkon!

"Minden erővel fent kellene tartanunk az egységet, ami most, a járvánnyal szemben való ellenállást lélekben erősíti. A zene, a tánc, a művészetek évezredek óta azt a célt szolgálják, hogy a nehéz idők megterhelő eseményeit feloldják az emberekben. Ha a lélek erős, a test is jobban bírja. Ezen felül viszont tagadhatatlanul célunk az is, hogy a fellépő zenészeknek, akik egyik napról a másikra elvesztették az összes jövedelmi forrásukat, a magunk szerény eszközeivel segítsünk, hogy fizikailag is ki tudjanak tartani. Fontos, hogy a vészterhes időkben is össze tudjon fogni, össze tudjon tartani a közösség." (Kelemen László)

Szeretettel várunk mindenkit a képernyők elé!

További információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/nepzenei-erkely-koncertek-advent-n...

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére