Jelenlegi hely

Nyár a Hunyadi téren – Zene, gyermekműsorok, kertmozi

Ingyenes, nyári programok minden korosztálynak Terézvárosban. Komoly- és könnyűzene, gyermekműsorok, sport és kertmozi várja egész nyáron át a kikapcsolódni vágyókat a Hunyadi téren.

Elérhető kultúra a szabadban

Több, színesebb, mozgalmasabb programok – nagyjából így lehetne röviden összefoglalni azt, hogy milyen változások várhatók a Hunyadi téri kulturális eseménysorozatban. A kedd esték a komolyzene rajongóké lesznek: az Óbudai Danubia Zenekar kamaraegyütteseinek előadásában csendülnek fel a zeneirodalom kiváló művei.

Csütörtökönként a könnyedebb műfajok kedvelői a népzenétől, az operetten, a swingen át Bereményi Géza és Másik János vagy a Zuboly koncertjéig válogathatnak a valóban sokszínű ajánlatból.

Szombat délelőtt 10 órától a gyerekeké a tér egész nyáron át. A szervezők remek színházi és bábelőadásokkal, zenés, táncos produkciókkal és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket.

13 órától a tér sportpályává változik, tollaslabda, asztalitenisz, streetball bajnokságon, futóversenyen mérhetik össze ügyességüket a programok résztvevői.

A jövő héttől minden szombat este 9-kor filmvetítés kezdődik a Hunyadi téri kertmoziban. Csak néhány filmcím a nyári kínálatból: Rossz versek, Benjamin Button különös élete, Férfiak fecskében, de műsorra tűzik a mozikban nagy sikerrel futott Ruben Brandt, a gyűjtő, az Időről időre és a Becstelen brigantyk című filmet is.

A Hunyadi téri szabadtéri rendezvények az október 24-i Tökfesztivállal érnek véget, az ősz beköszöntéig tartó műsorfolyamot az Eötvös 10 kulturális csapata állította össze.

Ízelítő a programokból

Július 4., 10.00 - Bab Társulat: Matyi, a ludas

Július 4. 21.00 - Rossz versek című film

Július 7., 18.00 - Térzene koncertek a Danubia zenekarral

Július 9., 18.00 - a Majsai Swing Stars koncertje

Július 11., 10.00 - Eszter-lánc mesezenekar

Július 18., 10.00 - A varázslat mesterei

Július 21., 18.00 - Térzene koncertek a Danubia zenekarral

Július 25., 10.00 - Búgócsiga Zenede

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére