Jelenlegi hely

Óbudai Kul­tu­rá­lis Köz­pont - Békás­me­gyeri Közös­ségi Ház


Bemutatkozás
 
Az Óbudai Kulturális Központ – Békásmegyeri Közösségi Háza a hét minden napján érdekes programokkal várja a látogatókat.
A délelőtt a legkisebbeké, akik a báb- és gyermekszínházi előadásokon ismerkednek a kultúra alapjaival, az Aprók táncán pedig újból a Kolompos együttes húzza a talpalávalót.
A Nosztalgia bérlet kínál újabb lehetőséget az idősebbeknek, hogy társaságra leljenek a házban. A zene szerelmeseit várjuk a Békás Blues, és az Ice Cream esteken. Délutánonként tanfolyamok sora nyújt lehetőséget a tanulásra, szórakozásra, sportra – korosztálytól függetlenül. A klubok, fórumok kedvelőire is számítunk, akárcsak az egészségükért tenni vágyókra. Folytatva az ÖKO-7-hez kapcsolódó hagyományokat, programjainkban ezután is nagy hangsúlyt kap a környezet-, és természetvédelem.
A közösségi ház változatlanul teret ad a kerületben élő nemzetiségek bemutatkozásának, az évszakokhoz, ünnepekhez kötődő rendezvényeknek, báloknak.
 
Nyitva tartás:
Hétköznap 8:00- 20:00 óráig, hétvégeken a programok szerint tart nyitva.
Jegyvásárlási lehetőség a nyitva tartási időkben.
 
A programokról tájékozódhatnak a műsorfüzetből, illetve telefonon (243-2432).
Belépőjegyes programjainkra jegyek nyitva tartási időben vásárolhatóak.
 

 

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.

Partnereink

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Családháló
NOE
Képmás Magazin
Ugrás az oldal tetejére