Jelenlegi hely

Melyik országban a legjobb nyugdíjasnak lenni?

Gondolkodtál már azon, milyenek lesznek a nyugdíjas éveid? Lehet, hogy most még nem tudod pontosan, ez mikor is lesz (hiszen ugye a nyugdíjkorhatár emelése elkerülhetetlen), mégis azt javasoljuk: érdemes felkészülten várnod ezt az időszakot. 

Mint azt minden bizonnyal te is tudod, minden országban mások a nyugdíjasok kilátásai. Ez pedig nagymértékben függ az adott ország gazdasági- és szociális helyzetétől. Van azonban, amiben a legtöbb környező ország hasonló tendenciát mutat:

A nyugdíjasok száma folyamatosan nő

A korszerű gyógyszereknek és a fejlett orvosi eszközöknek köszönhetően az idős emberek aránya a nyugati társadalmakban rohamosan emelkedik. Számítások szerint 2050-re 2 milliárd nyugdíjas lesz a Földön, ami a világ népességének több mint 26 százalékát teszi majd ki. 

Hazánkban is hasonló a helyzet: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által készített Magyarország 2018 kiadvány adatai szerint jelenleg 2,6 millió ember részesül nyugdíjban, ami már most a népesség 27 százalékát jelenti. Ez az arány 2050-re pedig akár meg is duplázódhat!

Hol a legjobb nyugdíjasnak lenni?

Szinte minden évben készítenek egy összesítést arról,hogy mely országokban a legjobb nyugdíjasnak lenni. Ezek a listák persze nagyon szubjektívek, de többségük ugyanazon jellemzők alapján rangsorol:

  1. A nyugdíjak vásárlóértéke,

  2. a nyugdíj melletti foglalkoztatás lehetősége,

  3. az egészségügyi ellátás színvonala,

  4. a várható élettartam, 

  5. valamint az idős emberek elszegényedésének mértéke alapján.

Az egyik legismertebb, minden évben elkészülő lista a Global Retirement Index (nemzetközi nyugdíjas lista), 43 országot vizsgál. De vajon melyek azok, amelyek a top helyekre kerültek?

Norvégia, Svédország, Hollandia és Dánia

Az abszolút befutók természetesen az észak-európai országok, amelyek rendre előkelő helyet foglalnak el a különböző, nyugdíjasok életminőségét vizsgáló listákon. De vajon mi a titkuk?

A listák készítői elsőként az évtizedek óta erős és folyamatosan növekvő gazdasági teljesítményt emelik ki ezekben az országokban. 

Ehhez kapcsolódóan a nagyvonalú társadalombiztosítási rendszert, valamint a kiegyenlített jövedelmi helyzetet is megemlítik. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a nyugdíjasok megélhetési szintje nem csökken jelentősen ahhoz képest, amilyen aktív éveikben volt.

Egy, az életminőséget vizsgáló kutatásban, azt figyelték, hogy az egyes országokban mennyire érzik magukat boldognak a nyugdíjasok. Nem túlságosan meglepő módon ennek első helyezettjei szintén az északi országok lettek: Finnország, Norvégia és Dánia.

Most, hogy már látod a lista elejét, biztosan kíváncsi vagy arra, hogy Magyarország hol helyezkedik el az összesítésben.

Mi a helyzet hazánkban?

Magyarország a vizsgált 43 ország közül a 30. helyen végzett, ami jó eredménynek számít, ha azt nézzük, hogy Spanyolországot, Portugáliát és Görögországot is megelőztük. 

Ha azonban csak a szűkebb környezetünket, a kelet-közép-európai országokat vesszük figyelembe, akkor Csehország, Szlovénia és Szlovákia is megelőz bennünket. Ők sorrendben a 15. (!), 23. és 25. helyen végeztek. 

A kutatás egyik hazánkkal kapcsolatos érdekes megállapítása viszont, hogy Magyarországon a korábbi évekhez képest jelentősen emelkedett a boldogság mértéke, így ebben az első 10 helyezett között végeztünk.

Vannak árnyoldalak is

Mindezek ellenére azonban Magyarország egyelőre nem igazán versenyképes a nyugdíjaskori jövedelmek szempontjából. Sőt, az olló várhatóan a következő években egyre tovább nyílik majd a bérjövedelmek és a nyugdíjak nagysága között, ami jelentős feszültséget eredményezhet. 

Ennek oka egyrészt, hogy míg a nyugdíjak mindössze az infláció mértékével nőnek évről évre, addig a bérekre több más tényező is hat (például a minimálbér emelés, a járulékcsökkentés és a munkaerőhiány bérfelhajtó hatása).

Emellett pedig évről évre egyre kevesebb lesz az aktív munkavállaló, és így egyre kevesebb befizetés érkezik a nyugdíjkasszába, ami szintén tovább csökkenti a nyugdíjak mértékét.

Az öregségi nyugdíj havi átlagos összege 2018-ban 129.637 forint volt, ezzel szemben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 329.943 forintot kerestek havonta. Mint láthatod, ez azért elég jelentős különbség hiszen már most is két és félszer nagyobb az aktív keresők havi bevételének nagysága az átlagos nyugdíjhoz képest. 

Néhány év múlva ugyanezen értékek között már háromszoros különbség várható.

Mit tehetsz azért, hogy te is biztonságban tudd a jövődet?

A nyugodt és gondtalan nyugdíjas évek nem csak az észak-európai országokban elérhetőek, hanem akár itthon is..Ehhez azonban feltétlenül szükséges az időben elkezdett nyugdíj előtakarékosság

Ezen nyugdíj kalkulátor segítségével kiszámíthatod, hogy mekkora állami nyugdíjra számíthatsz a későbbiekben a jelenlegi nettó béred alapján.

Ha ezzel tisztában vagy, érdemes végiggondolnod, hogy ez a várható összeg mennyivel kevesebb, mint a jelenlegi kereseted. Illetve azt sem árt megfontolni, hogy milyen lehetőségeid vannak arra, hogy a mostani életszínvonaladat nyugdíjas korodban is fenntartsd. 

A nyugdíj-előtakarékosság nélkülözhetetlen a boldog és gondtalan nyugdíjas évekhez. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy érdemes alaposan körbejárni a lehetőségeket, és egy szakértő segítségével meghozni a végső döntést!

További info: www.nyugdijmaskeppen.hu/ingyenes-nyugdijtanacsadas

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére