Jelenlegi hely

Tüzes programok a Holnemvolt Várban

Szikra show, tűztánc és tűzzsonglőr bemutató is lesz a Tűz Éjszakáján, péntek este a Holnemvolt Várban, az Állatkert tavaly megnyílt új játszóparkjában. A programok este 6-kor kezdődnek és egészen éjfélig tartanak. 

A négy őselem egyike, a tűz mindig csodálattal és kíváncsisággal töltötte el az embert. Ahogy Gárdonyi Géza írta: „A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg – édes félálom: nyugodalom.

A tűzben történetek vannak. Mesehangú és mesének illő színes történetek, amiknek se eleje, se vége nincsen, hanem minden rend nélkül egybefolyik egyik a másikkal.”

Tüzes program

Június 28-án, azaz pénteken este igazi tüzes programmal, a Tűz Éjszakájával várják a nagyközönséget a Holnemvolt Várban, a Fővárosi Állat- és Növénykert tavaly megnyílt új játszóparkjában. Az esemény 18 órakor kezdődik és egészen éjfélig tart.

Lesz tűztánc, szikra show és tűzzsonglőr bemutató is. A Figurina Bábszínház művészei Porzsák, a sárkány történetét adják elő, a Trambulin Színház jóvoltából pedig György lovag és a sárkány története elevenedik meg.

Lehet találkozni Süsüvel, a híres egyfejűvel, és lehet majd sárkánybábot készíteni, méhviasz gyertyát gyúrni vagy épp üvegmécsest festeni. Még sárkánysimogatás, illetve sárkánysétáltatás is szerepel a programok között. Lesz tevegelés és lovaglás is, és persze a Holnemvolt Vár sokféle játéka, köztük a 110 éves, csodálatosan felújított Schäftner-körhinta is várja majd a vendégeket.

A belépés a Holnemvolt Vár kapuján, a régi körhinta mellett (Állatkerti krt. 14.) történik, a belépti díj egységesen 1600 forint.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére