Jelenlegi hely

Holdraszállás tematikájú játszótér Óbudán - Felújították a Holdudvar parkot

A június 22-én megnyílt Holdudvar parkban egy nagyobb és sokoldalúbb játszóteret, tini- és közösségi részt alakítottak ki a tér dombjai között, emellett futókört, sportkertet, pihenősétányt, és kerékpártároló szigetet is találhatnak az ide látogatók. 

A különleges, holdraszállás tematikájú játszótérrel, tini- és közösségi résszel rendelkező Holdudvar parkot közösségi tervezéssel alakították ki. A tervezők ragaszkodtak az űrhajós-holdraszállós tematikához, és ehhez igazították a park színvilágát is. A játszótéren főként a szürke és a türkiz színek dominálnak, a csúszdapark az eget hivatott megidézni, ott különféle kék árnyalatokban pompáznak a burkolatok.

Több utcabútort – padot, piknikasztalt – találhatunk a parkban, valamint új növényeket, cserjéket, fákat telepítettek. A sűrű, bokros részek az átláthatóság jegyében ritkítva és tisztítva lettek, illetve a balesetveszélyes, valamint más fák növekedését akadályozó fák száma is csökkent, és a növényesítés keretében több mint 50 új fát ültettek el.

A burkolatok terén az aszfalt mellett megjelent a szórt, stabilizált burkolat, mint járófelület, mely vízáteresztő és környezetbarát. A padok mellett a fa hangsúlyos használatát a központi téren és a tinirészen is továbbvitte a fejlesztés, fa padlózatú színpadot, teraszokat és fa borítású utcabútort is találhatunk a parkban.

A természetes anyaghasználat kiemelten fontos volt a tervezők számára, ezt valósították meg a játszótéren is, ahol természetes mászókaként, ülőfelületként sziklatömbök kerültek ki, a játszótéri szabványoknak megfelelően a játékoktól számított, előírt védőtávolságban. 

1032 Budapest, Ágoston utca

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére