Jelenlegi hely

Oláh Gergő a novemberi Képmásban

A legújabb Képmás nagyinterjújában Oláh Gergőt, a 2012-es X-Faktor győztesét kérdezték szegénységről, hitről, motivációs körútról. A 100 oldalas magazin ezúttal is tele van izgalmas, a családi életet és az önismeretet segítő cikkekkel, recepttel, kortárs irodalommal, és a lapba bekerült egy romaüggyel foglalkozó melléklet is.

Berecz Zsombor vitorlázó világbajnokot és feleségét arról kérdezték, hogy hogyan lehet az élsportot összeegyeztetni a családdal, Szőnyi Lídia pszichológus pedig az időbeosztással kapcsolatban írta meg tanácsait, és rámutatott arra is, hogy a zűrzavar nem feltétlenül van rossz hatással az életünkre, sőt, még hasznunk is lehet belőle.

Szabó Borbála írónő új, „Derűre Bori, avagy hogyan legyünk boldogtalanok” sorozatában az önsorsrontásról írt, Szabó Emese pedig annak járt utána, hogy hova fordulhatnak azok az édesanyák, akiknek babája császármetszéssel jött a világról, szó lesz ennek kapcsán egy új applikációról, amely összegyűjti a hiteles információkat a műtétről és a műtét utáni sebgyógyulásról.

A romaüggyel foglalkozó mellékletben interjút olvashattok egy református lelkésszel, aki egyre eredményesebben zárkóztatja fel a cigány közösséget egy kis faluban, és bemutatjuk a Bari shej programot, amely roma lányok életét terelgeti, és fő célja az iskolai lemorzsolódás megakadályozása. Összegyűjtöttünk számos ilyen jó példát, illetve cigány-magyar vegyes párokat is kérdezték a témáról.

A magazinban írtak a cyberbűnözésről, a gyermekágyi időszak kihívásairól, a szexuális nevelésről és sok más érdekes témáról is. A lapot megtaláljátok a nagyobb újságárusoknál, előfizetni pedig ITT tudjátok.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére