Jelenlegi hely

Tündér Lala a Magyar Színházban

Tündér Lala, a valaha volt legcsintalanabb tündér, Tündérország királynőjének, Írisznek a kisfia. Az édesanyjától lopott szárnnyal Lala meglátogatja az emberek veszedelmes, de gyönyörű világát, új élményeket és új barátokat szerez. Azonban kis híján nagy bajba sodorja Tündérországot, kiszolgáltatva a gonosz varázsló, Aterpater intrikáinak. Szabó Magda örökbecsű regényét számos nagysikerű mesejáték alkotója, Halasi Dániel viszi színpadra a Magyar Színházban.

A Tündér Lala című zenés mesejátékot mutatja be a Magyar Színház október 27-én. Szabó Magda Tündérországban játszódó regényét számos mesejáték alkotója, Halasi Dániel állítja színpadra. Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelynek keretében arra a kérdésre is keresik a választ: mi történik velünk a hétköznapokban, ha máshogy gondolkodunk a világról, mint a többiek?

Szabó Magda klasszikus meséjét, a Tündér Lalát a Magyar Színházban Egressy Zoltán adaptációjában, Monori András zenéjével, színpompás látványvilággal viszik színre. Halasi Dániel rendezésében intenzív színházi élményre számíthatnak a szülők és a gyerekek. Az előadásban – amelyet 5 éves kortól ajánl a színház – a főbb szerepekben Döbrösi Laura, Sirkó Eszter, Pavletits Béla, Felhőfi Kiss László és Horváth Anna látható.

„Halhatatlanok vagyunk, micsoda boldogság!”

A történet főszereplője a csintalan tündérfiú, Lala – Tündérország királynőjének, Írisznek a kisfia –, aki az emberek világában keresi a kalandokat és találja meg új barátait. Azonban kis híján nagy bajba sodorja Tündérországot, kiszolgáltatva a gonosz varázsló, Aterpater intrikáinak.

A szereplők között van az egyszarvú, a kis Gigi, akit Aterpater azért száműzött az országból, mert csak az igazat képes mondani. Tündér Lala renitens tündér. Olyan srác, aki örökös kíváncsiságával megkérdőjelezi a jól bevált értéketeket, a mindenkinek kényelmes rendet. A barátainak választaniuk kell: vele tartanak-e és kialakítanak egy nyitottabb, izgalmasabb, barátságosabb világot vagy sem.

Ám az ellenségeinek is választaniuk kell: beletörik-e Tündér Lalát a már meglévő törvényekbe, hogy a saját karrierjüket építsék, és zsarolással tartósítsák a boldogtalanságot a birodalomban.

Halasi Dániel rendező szerint az előadás a gyerekek nyelvén és formavilágában fogalmaz.
„Hitem szerint ez az előadás meg tudja tölteni tartalommal azokat a nagy a szavakat, amelyek így hangoznak: elfogadás, nyitottság, szeretet, egymás megbecsülése, és megmutatja a gyerekeknek, hogy a kíváncsiság jó és fontos, a szabályokat pedig érdemes esetenként újrafogalmazni, mert a világ hál’ Istennek állandóan változik.”

A címszereplő Tündér Lalát felnőtt színésznő, Sirkó Eszter alakítja, ami furcsának tűnhet, hiszen a történet szerint tündérgyerek, ráadásul fiú. A választás többek között azért is esett rá, mert tud hegedülni, amit az előadásban be is bizonyít majd.

"Három gyermekszerep után negyedikként kaptam meg Tündér Lalát" - idézik Sirkó Esztert, aki hozzátette: még az is felmerült, hogy átírják a szerepet kislányra, de kisfiút szeretett volna megformálni. "Persze, egyszer majd jó lesz felnőttet játszani, de sosem fogok megszűnni gyermeknek lenni" - jegyezte meg a színész.

Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelynek középpontjában Lala emberszíve áll. A szív, amely megkülönbözteti őt a többi tündértől. Mi jár azzal, ha valakinek más a szíve? Mi történik velünk a hétköznapokban, ha máshogy gondolkodunk a világról? – teszik fel a kérdéseket a foglalkozásokon, ahol Tündér Lala története kapcsán kínálnak közös játékot 6 és 10 éves kor közötti gyermekeknek.

Szabó Magda – Egressy Zoltán: TÜNDÉR LALA, zenés mesejáték
Hossza: két óra 30 perc, egy szünettel, 5 éves kortól ajánlott
Bemutató: 2018. október 27.
Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás igényelhető.

Forrás: pestimagyarszinhaz.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére