Jelenlegi hely

Ingyen utazással vár a Gyermekvasút minden kitűnő tanulót

Június 16. és július 15. között nem kell fizetniük az utazásért a budapesti kisvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják kitűnő bizonyítványukat.

Kitűnő utasunk akció

A Gyermekvasúton a nyári szünidő első hónapjában jutalomutazásban részesülhetnek azok az iskolások, akik magukkal hozzák kitűnő bizonyítványukat. A jegyvásárláskor az eredeti bizonyítvány felmutatására az utazáshoz részvételi jegyet adnak ki. Az akció június 16-tól július 15-ig tart.

A „Kitűnő utasunk” akciót tavaly hirdették meg először, akkor a kéthetes időszakban nyolcszáznál többen éltek a kedvezménnyel.

A Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti vonalon a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek látják el, akiktől szintén elvárás a jó tanulmányi eredmény. A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, melyre 4., 5. és 6. osztályosok jelentkezhetnek.

A nyári szünetben változik a menetrend: munkanapokon is hosszabb lesz az üzemidő, így reggel az első járat Hűvösvölgyből már mindennap 8:45-kor indul.

Időpont: 2018. június 16- július 15.
Helyszín: Gyermekvasút, 1121 Budapest, Hegyhát út

További információk

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére