Jelenlegi hely

Csütörtöktől vasárnapig Föld Fesztivál az Állatkertben

A négy napon át tartó rendezvényen változatos programokkal várják a közönséget. A legfőbb „gyereksztároknak” számító kiselefánt és gorillakölyök mellet több más állatnál, így a gyűrűsfarkú makiknál, az indiai antilopoknál és a zebráknál is gyermekáldás volt az elmúlt hetekben, és több kenguru is kölyköt nevel éppen.

Április 19-től 22-ig, azaz csütörtöktől vasárnapig tartanak a Föld Fesztivál programjai a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A fesztivál tulajdonképpen a Föld napjának négynapos eseménysorozattá való kibővítését jelenti, amelyben vannak hétköznapi, főként tanulmányi csoportok számára szervezett, és hétvégi, elsősorban családoknak kínált programok is.

Magáról a Föld napjáról – amelyet világszerte április 22-én tartanak meg – az Állatkert már az 1990-es évek eleje óta minden évben megemlékezett, a több napos Föld Fesztivált pedig 2009 óta tartják meg a városligeti intézményben, így a mostani már a tízedik Föld Fesztivál lesz.

Az Állatkert partnerszervezeteinek jóvoltából kert több pontján változatos és érdekes programokkal várják a Föld Fesztivál résztvevőit. A tóparti sétánynál a városligeti intézmény, illetve az általa életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány égisze alatt zajló mentő tevékenységgel, és persze magukkal a mentett állatokkal ismerkedhetne az érdeklődők.

A Pest Környéki Madarász Kör teleszkópos madármegfigyelésre invitálja a látogatókat, az Ökocsiga Közhasznú Egyesület pedig az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos interaktív játékokkal, valamint kézműves programokkal készül. Ifjú természetőr képző is lesz a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata jóvoltából, a Pákásztanyánál pedig a vizek és vízpartok élővilágáról lehet érdekességeket megtudni.

A két hétvégi napon, azaz szombaton és vasárnap a fenti programok továbbiakkal egészülnek ki. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület munkatársai a vizes ökoszisztémák védelmével kapcsolatos érdekességeket mutatnak be, a Talajtani és Agrokémiai Intézet, valamint a Magyar Talajtani Társaság sátránál pedig izgalmas kísérletekre, interaktív talajtani bemutatóra lehet számítani.

Lesz a magyar kutyafajtákat bemutató program is. Az ELTE Konfuciusz Intézete ügyességi feladatokon, papírhajtogatáson, kalligráfia készítésén keresztül hozza el Kína kultúráját. Az Excelsior Hegymászó Egyesület jóvoltából pedig a sziklaereszkedést is ki lehet majd próbálni az állatkerti Nagyszikla oldalán.

A sokféle program mellett rengeteg kisállattal is találkozhatnak az állatkerti látogatók. A legfőbb „gyereksztároknak” számító kiselefánt és gorillakölyök mellet több más állatnál, így a gyűrűsfarkú makiknál, az indiai antilopoknál és a zebráknál is gyermekáldás volt az elmúlt hetekben, és több kenguru is kölyköt nevel éppen.

A Föld Fesztiválhoz kapcsolódóan szombaton és vasárnap az Állatkert nyílt napot is tart a pedagógusok számára.

Az óvopedagógusok, tanítók és tanárok – előzetes regisztráció alapján – díjmentesen vehetnek részt a nyílt nap programjain, amelyen elsősorban az intézményben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket ismerhetik meg. Emellett külön bemutatót szerveznek a pedagógusoknak a papagájokról, az elefántokkal való foglalkozásról, valamint Ausztrália állatvilágáról.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert 

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére