Jelenlegi hely

Családi nap a Magyar Színházban

Március 25-én színes programokkal várja a kicsiket és nagyokat a Magyar Színház. Lesznek gyermekelőadások, színházpedagógiai foglalkozások és megnézhetitek az előadások a kulisszatitkait.

Családi napok programsorozat indul a Magyar Színházban abból az alkalomból, hogy 2018 a Családok Éve lett. A kapcsolódás természetes, hiszen a Magyar Színház eddig is a családok színháza volt, előadásaink és programjaink többsége egyszerre szolgálja a teljes család színvonalas szórakoztatását. 

Március 25-én az első Családi napot az aznapra szóló színházjeggyel látogathatják a nézők. Aznapi előadásainkra korlátozott számban még kaphatók jegyek, a délelőtt 11 órakor kezdődő Tótágas történetekre egységesen 1200 forintért, míg az évek óta nagy sikerrel, teltházzal játszott A muzsika hangjára pótszéken 1000 forintért válthatnak jegyet.

A délutáni előadásra pótszékeket, illetve a délelőtti előadásra jegyet ezúttal regisztrációs levélben igényelhettek a csaladokeve@mszinhaz.hu e-mail címen.

A Családi nap tehát érvényes aznapi jeggyel ingyenes, de az egyes programok regisztrációhoz kötöttek. Regisztráció: csaladokeve@mszinhaz.hu 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére