Jelenlegi hely

70 év után először látogatható a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka

A II. világháború ideje óta, vagyis több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség.

A Liget Budapest projekt keretében felújították és korszerűsítették a Szépművészeti Múzeum épületét is; az intézmény történetében ez volt az eddigi legátfogóbb és legjelentősebb rekonstrukció. Az egész épület október 25-én nyílik meg a látogatók előtt egy Leonardo-kiállítással, melynek a szintén a most helyreállított, eddig nem látogatható Michelangelo-terem ad majd otthont.

A múzeum felújítási munkálatai rövidesen befejeződnek, októberig az új kiállítások építése és a közönségforgalmi terek kialakítása zajlik, de az őszi megnyitóra a múzeum közvetlen környezete is megújul majd.

A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm különböző színű pigmentet, valamint 5,5 kilogramm aranyat használtak fel.

Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott. A múzeum átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy negyven százaléka. A Román csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a kiállítóterek és a műtárgyraktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jut majd.

Érdekesség, hogy a felújítás közben egy több, mint 120 éves időkapszulát is találtak, benne a csarnokot díszítő művészek neveivel. Hagyománytisztelően a mostani restaurátorok neveit is elrejtették az utókor számára.

A Román csarnok helyreállításáról készült videót ITT nézheted meg.

Szépművészeti Múzeum
1146 Budapest, Dózsa György út 41.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére