Jelenlegi hely

Állatkertek Éjszakája augusztus 25-én

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek részvételével

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az öt éve megkezdett hagyomány természetesen 2017-ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 25-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők:

Budakeszin: a Budakeszi Vadaspark

Budapesten:
- a Fővárosi Állat- és Növénykert
- a Tropicarium (Campona)

Veresegyházán: a Medveotthon

Debrecenben: a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje

Győrött: a Xantus János Állatkert

Jászberényben:  a Jászberényi Állat- és Növénykert

Kecskeméten: a Kecskeméti Vadaskert

Miskolcon: a Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Pécsett: a Pécsi Állatkert és Akvárium–Terrárium

Poroszlón: a Tisza-tavi Ökocentrum

Szegeden:  a Szegedi Vadaspark   

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés éjjel 11 óráig történik.

A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 10-én Budapesten a résztvevő intézmények egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről, programokról.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére