Jelenlegi hely

Ingyenes cirkuszi kalandpark júliusban

Cirkuszi Kalandpark nyílt a Pólus Centerben 2017. július 1-én. Az egy hónapig tartó rendezvény ingyenes, a hétvégéken külön programokkal is készülnek.

Programok

Mágikus kirakó

Figyelj és összpontosíts úgy, mintha a porondon lennél! Mutasd meg, hogy nemcsak ügyes vagy, de az eszed is vág! A kirakós játék még izgalmasabb, ha többen játsszátok! A puzzle a gyerekek logikai gondolkodását, vizuális és asszociációs érzékét fejleszti. 3-tól 12 éves korig ajánlják.

Etesd meg az oroszlánt

Dobj célba úgy, mint a legnagyobb cirkuszi sztárok! Kezdd a gyakorlást azzal, hogy „megeteted az oroszlánt”, azaz beletalálsz labdával Leó szájába! A játék a gyerekek szem-kéz koordinációját, térérzékelését, térbeli mozgását fejleszti. Korhatár nélkül ajánlják.

Függőhíd

Egyensúlyozz úgy, mint egy igazi artista! Lehet, hogy egyszer egy szál kötélen egyensúlyozol majd két felhőkarcoló között, de első lépésként juss át ezen a hídon! A játék fejleszti a gyerekek egyensúlyérzékét, testtudatát és mozgáskoordinációját. Szülői felügyelet mellett, 8-tól 12 éves korig ajánlják.

Sztárfotók fala

Készüljön rólad is cirkuszi sztárfotó! Ha egyszer világhírű cirkuszművész leszel, sokat fognak fényképezni, de néhány szuper fotó addig is készülhet rólad!

Homokozó

Fejleszd kézügyességedet és fantáziádat! Építs várat, cirkuszi porondot vagy bármit, amihez kedved van! 3-tól 12 éves korig ajánlják.

Poronty Porond

Légy otthon a színpadon, akárcsak egy igazi porondmester! Ha szeretsz szerepelni, a legváltozatosabb feladatokat kell teljesítened a nagyközönség előtt. Itt a lehetőség, hogy gyakorold őket! Minden korosztály számára ajánlják.

Ugrálóvár

Ugorj te is akkorát, mint a legnagyobb artisták! Ha akrobata szeretnél lenni, készülj fel a legnehezebb ugrószámokra az Ugrálóvárban! Az Ugrálóvár fejleszti a gyerekek állóképességét, mozgáskoordinációját és egyensúlyérzékét. Szülői felügyelet mellett, 3-tól 12 éves korig ajánlják. A várban egyszerre legfeljebb 8-10 gyermek tartózkodhat!

Kincses láda

A cirkuszvilág kiválóságai sok játékot ismernek, hasonlíts rájuk ebben is! Válassz magadnak műsorszámot! Ugrókötél? Labda? Hulahopp karika? Lássuk, melyikben vagy a legügyesebb! Az itt található játékok elsősorban a gyerekek mozgáskoordinációját és egyensúlyérzékét fejlesztik. A Kincses láda játékait szülői felügyelet mellett, 3-tól 12 éves korig ajánlják.

Óriás állatok

Barátkozz állatokkal, és legyetek együtt a társulat csillagai! A cirkuszban sok állat is fellép, válassz te is kedvencet magadnak! Melyiket szelídítenéd meg legszívesebben? Az állatokra tilos felmászni! Kizárólag szülői felügyelettel és saját felelősségre használható!

Ugróiskola

Mutasd meg milyen ügyesen ugrálsz! Hogy mit kell tenned? Az óriási dobókocka megmondja. Járd ki te is hibátlanul az Ugróiskolát! A játék egyaránt fejleszti a szem-láb koordinációt és egyensúlyérzéket, a mozgáskoordinációt, illetve a térirányok érzékelését. Szülői felügyelet mellett, 3-tól 10 éves korig ajánlják.

Varázs szék

Nem csalás, nem ámítás, csak színtiszta varázslás! Mutasd be világraszóló produkciódat! Vedd fel a varázs köpönyeget és lebegj te is a föld fölött!

Hétvégi programok

1. hétvége programja 2017.07.1-2.

Artista iskola, lufihajtogató bohóc, gólyalábas produkció 2 fő 8 órában

Programleírás:

- A gólyalábas Artista akadémiában magas szintre fejlesztheted az egyensúlyi és a mozgáskoordinációs képességeidet a legkülönfélébb ügyességi eszközök segítségével.

- A Lufihajtogató Bohóc egész nap lesi minden kívánságokat és minden látogatót megajándékoz!

-Interaktív Mutatványos óriás Gólyalábas Bohócműsor a közönség szuper aktív bevonásával.

2. hétvége programja 2017.07.8-9.

Bűvész Akadémia, interaktív bűvész show, 1 fő 8 órában

Programleírás:

-A Bűvész akadémia varázslatos utazásra hív, ahol lelepleződnek és elsajátíthatóvá válnak a bűvös titkok és trükkök.

-Interaktív varázslatos Bűvészműsor a közönség aktív bevonásával.

3. hétvégi programja 2017.07.15-16.

Artista Akadémia, Interaktív Ügyességi vetélkedővel, 1 fő 8 órában

Programleírás:

-Az Artista akadémiában magas szinte fejlesztheted az egyensúlyi és a mozgáskoordinációs képességeidet a legkülönfélébb ügyességi eszközök segítségével.

-A nagyszabású ügyességi versenyen biztosan használni tudod majd az Artista Akadémiában tanultakat

4. hétvége programja 2017.07.22-23.

Bűvész Akadémia, interaktív bűvész show, 1 fő 8 órában

Programleírás:

-A Bűvész akadémia varázslatos utazásra hív ahol lelepleződnek és elsajátíthatóvá válnak a bűvös titkok és trükkök.

-Interaktív varázslatos Bűvészműsor a közönség aktív bevonásával.

5. hétvége programja 2017.07.29-30.

Bohóc Akadémia, interaktív bohóc műsor, arcfestés, 2 fő napi 8 órában

Programleírás:

-A Bohóc akadémiában tréfásan fejlesztheted a kéz és láb-ügyességedet a különféle ügyességi eszközök segítségével.

- Az Arcfestő művész az odalátogató gyerekeket pár perc alatt bármilyen figurává átvarázsolja.

-Interaktív Bohócműsor a közönség aktív bevonásával ahol szükség lesz minden újdonsült bohóc növendékre.

További információ

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére