Jelenlegi hely

Mókuska játszótér és sportpark a Svábhegyen

A Svábhegy környéken élők kezdeményezésére készült el a Hegyvidék legújabb játszótere a Városkút mellett, a Devecseri Gábor parkban. Szavazzatok arról, hogy ki legyen a következő erdei állat a parkban!

A XII. kerület legújabb játszóterét már birtokba vették a környéken élő családok. Pokorni Zoltán polgármester szerint a tervek kidolgozásakor fontos szempont volt, hogy olyan, többgenerációs játszóteret hozzanak létre, ahol a legkisebbek ugyanúgy jól érezhetik magukat, mint a kamaszok. A Béla király útja és a Költő utca mellett található Devecseri park adottságai lehetővé tették, hogy egy viszonylag nagy, mintegy 500 négyzetméteres játszóteret alakítsanak ki benne.

"A játszótér nemcsak a gyerekeké, hanem komfortos közösségi térként, találkozási pontként is működik" – mondta a polgármester úr a hegyvidéki játszótér és fitneszpark avatásán. 

 

Közösségi kezdeményezésből jött létre a park, a tervet támogatta az önkormányzat. A kisebb gyermekeket csúszda, bébi-, és gyerekhinta várja, ill. olyan homokozó, ami ponyvával árnyékolható, valamint le is fedhető, amikor épp nem játszanak benne a gyerekek. A nagyobbak és az odalátogató felnőttek fitneszeszközöket is igénybe vehetnek, ilyen pl. az elliptikus tréner, a hátizom-erősítő és a függőleges létra. A szabadtéri, önállóan végezhető mozgásformák iránt jelentős az érdeklődés, ezért hoznak létre kerületszerte fitneszparkokat, ahol a kihelyezett gépek segítségével minden izomcsoportot át lehet mozgatni.

"Gyönyörű lett a park, a munkálatok kezdetéig sokan el sem hitték, hogy ez a kis tér itt megvalósul" – mondta a fejlesztés kezdeményezője, Raczkocki Gergely, aki megemlítette azt is, hogy a környéken korábban nem volt játszótér, a szülők a Normafához vagy a kerület lejjebb fekvő játszótereire vihették gyermekeiket.

A park továbbfejlesztése során elkészült a közvilágítás és kerítés, amely az ide érkezők biztonságérzetét növeli. A játszótér névadója, egy mókus is látható a parkban. A tervek között szerepel, hogy a magyar erdőkben megtalálható összes állat a játszótéren is képviselti majd magát, egyfajta figura park jön létre.

A Mókuska park tervezője szeretné megkérdezni a gyerekeket, hogy milyen erdei állatot látnának szívesen a játszótéren. 

Segítesz? Számít a véleményed! Itt tudsz szavazni: 

KI LEGYEN A KÖVETKEZŐ LAKÓ A MÓKUSKA PARKBAN?

Reméljük, hamarosan új lakója költözik mókuska erdejébe. 

Forrás: hegyvidekiujsag.eu, raczkocki-gergely.webnode.hu

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére