Jelenlegi hely

Sashalmi Manoda Óvoda

Székhely: 1163 Budapest, Könyvtár u. 26.
Telephely: 1163 Budapest, Mátészalka u. 1.
Tel: 403-0498, 403-0498
Email: manoda.ovoda@gamesz16.hu
 

Intézményvezető: Benisné Hepp Zsuzsa

A Helyi Óvodai Program végrehajtása során kiemelten kezeljük a mozgásfejlesztést, a környezet tevékeny megismerését, a családokkal való szoros együttműködés formálását. Olyan gyerekeket szeretnénk nevelni, akik egyéni adottságaiknak megfelelő módon fejlődnek, s óvodai életük végére képessé válnak egymás segítésére, az együttműködésre, a másság elfogadására, az önálló véleményalkotásra, felelősségvállalásra.
Fontosnak tartjuk, hogy a természeti és tárgyi környezettel harmonikus kapcsolatban élő, a mozgást szerető és fontosnak tartó, szeretetet adni és kapni tudó, a felnőtteket tisztelő, az őket körülvevő világban magabiztosan tájékozódó és magukat praktikusan elhelyezni tudó gyermekekké váljanak!
Felvállaljuk olyan sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését, akik szakértői vélemény alapján képesek és alkalmasak az együttnevelésre. Elsősorban beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, kóros aktivitászavarral és az autizmussal élő sajátos nevelési igényű gyermekeket fogadunk. Törekszünk a családias, szeretetteljes légkör megteremtésére és fenntartására.
A kerület kertvárosi részében, nagy forgalmú utaktól távol elhelyezkedő óvodaudvarainkon a lehető legtöbb időt töltik el a ránk bízott gyermekek, ahol folyamatosan bővített, minősített eszközök állnak rendelkezésükre. A csoportszobák világosak, tágasak, jól felszereltek.
A Mátészalka utcai épületünkben a mozgásfejlesztés szolgálatában tornaszoba működik.
A csoportok szervezésénél elsősorban a gyermekek életkorát vesszük figyelembe, de mindkét épületünkben működik vegyes csoport is.
Heti egy alkalommal térítésmentesen hittan szerveződik szülői igény alapján.
Az intézmény hagyományai: Az állatok világnapját a legkisebbek kivételével a Budapesti Állatkertben is köszöntjük, Húsvétkor már mindannyian együtt kirándulunk, keressük a tavaszt. Magunk szervezte ünnepi előadásokkal segítjük a gyermekek érzelmi, értelmi fejlődését. Együtt készülünk a karácsonyra, de nem állítunk karácsonyfát az épületben, a „madarak karácsonyfája” mellett kívánunk egymásnak boldog ünnepet. A Föld születésnapját a kertben Nagy Családi Nyílt Napon köszöntjük. A legidősebbeknek szülői igény alapján megszervezzük a Szentmihályi Uszodában a vízhez-szoktatást. Az iskolába készülőket közös udvari rendezvényen búcsúztatjuk el.
Szeretettel fogadjuk az érdeklődő szülőket. Elsősorban 2014. április 16. /szerda/és 17. /csütörtök/ napján délelőtt, 9 és 11 óra között pillanthatnak be hétköznapi életünkbe.
2011. év januárjában ismét kiérdemeltük az Okker Adaptív Intézményi Minőségbiztosítási rendszer Okaim védjegyét, tehát óvodánk továbbra is minősített intézmény, ezért működtetjük az intézményi Minőségirányítási Programot.

Forrás: http://www.budapest16.hu/ 

 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

 

 

 

 

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére