Jelenlegi hely

"Apám hitte Chaplin bánatát" - A Budapest Film Suli-Mozi Programja óvodásoknak, iskolásoknak

Zorán korszakos jelentőségű dalának a címben szereplő sora csodálatosan összefoglalja, mit is jelentett a mozi a huszadik században: varázslatot, egyfajta tükröt, szélesvásznú ablakot, közösségben átélt katarzist. De mit képvisel a mozi a mai gyerekeknek? Annak a generációnak, akik egyre kisebb képkivágatokon keresztül, jobb esetben néznek, rosszabb esetben „fogyasztanak” különféle mozgóképeket? Mennyire tudja őket a mozi, mint kulturális szentély megérinteni? A Budapest Film Zrt. Suli-Mozi programja ebben kíván segíteni az iskoláknak és a szülőknek.

Vetítések óvodai, általános és középiskolai csoportoknak

A programban az iskolák egy több mint 400 címet számláló filmkatalógusból válogathatnak. A kínálatban szerepelnek: klasszikus magyar- és európai mozgóképek, animációk, dokumentum- és rövidfilmek, a világ filmgyártásának legújabb, legértékesebb mozifilmtermései. A vetítések különlegesen patinás hangulatú, legendás budapesti mozikban zajlanak, ezzel is hangsúlyozva a diákok számára, hogy a mozgóképes élmény leghatásosabb helyszíne az új évezredben is a mozi. A fentiek mellett a program másik fontos célkitűzése, hogy a diákok ne csak megnézzenek egy-egy alkotást, de legyen segítségük feldolgozni, értelmezni a látottakat-hallottakat. Vagyis ne maradjanak egyedül azzal az alkotással, amit megnéztek. Számos filmhez ezért rendelkezésre áll segédanyag, illetve lehetőség van szakemberek segítségét is kérni, akik közvetlen stílusban beszélgetnek a gyerekekkel, segítenek nekik feldolgozni, értelmezni a filmet. Mindez megkönnyíti a pedagógusok munkáját. 

Komplex program

A Suli-Mozin belül belül többféle programból és különböző tematika szerint válogathatunk a filmekből:

- Fedezd fel a mozit! a legkisebb korosztálynak
- Sulimozi extra, ahol a gyerekek alkotókkal találkozhatnak, őket kérdezhetik
- Mozizoom, ahol a legjelentősebb, kiemelkedő alkotásokra "zoomolhatnak rá"
- Dokumentumfilmek
- Kötelezők mozivásznon
- Tabufilmek
- Klasszikusok és kultfilmek
- Ünnepeink
- Filmek tantárgyak szerint


Kép forrása

OFOE filmklub

Az OFOE (Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete) vetítésekre havonta két alkalommal a Kino Cafe Moziban kerül sor. A program felnőtteknek, elsősorban szülőknek és pedagógusoknak szól, az ő figyelmüket hívja fel egy-egy, a Suli-Mozi programban látható fontos és érdekes mozgóképekre. A gyerekekről, fiatalokról szóló alkotások és a film utáni beszélgetések segíthetnek abban, hogy jobban megismerhessék/megismerhessük a fiatalok gondolkodásmódját, gyorsan változó világát. A beszélgetések egyre tartalmasabbak, és rengeteg mindent elárulnak arról, hogy milyen nevelési problémák foglalkoztatják a gyerekek neveléséért felelős idősebb generációt. 

A következő OFOE Filmklub időpontja: 2017. február 7., 17:30
Helyszín: Kino Cafe Mozi Budapest XIII., Szent István krt. 16.
Film: A szoba
Vendég: Dr. Gyarmathy Éva, klinikai- és neveléslélektan szakpszichológus
Moderátor: Kovács Gellért, Filmszerész
A jegyár 700 Ft

További információ
 

Forrás: sulimozi.hu

Vági-Tóth Lilla - Budapestimami


 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére