Jelenlegi hely

Leltár az életünkről

Az év vége, illetve az új év beköszönte remek alkalom arra, hogy leltárt készítsünk az eltelt időszakról és végiggondoljuk, hogy merre halad az életünk.

A hétköznapok során gyakran sem időnk, sem energiánk távlati célokkal foglalkozni, összesíteni, áttekinteni, de a ciklikusan ismétlődő ünnepek és rituálék lehetőséget adnak a szembenézésre, az egy helyben toporgás vagy éppenséggel a bekövetkezett változások tudatosítására, illetve arra, hogy megfogalmazzuk a céljainkat.

Szilveszter a nagy fogadalmak éjszakája, s ilyenkor hajlamosak vagyunk olyan nagyszabású döntéseket meghozni, illetve fogadalmakat tenni, amelyek bár igen jól hangzanak, gyakran nem valósulnak meg. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen el kellene vetnünk az újévi számvetés és tervezés szokását, de érdemes lehet több időt szánni az áttekintésre és körültekintőbben megtervezni a céljainkat.

Számvetés

  • Engedjük el a múlt negatív történéseit! Az elmúlt időszakra való visszatekintésnek nem az a célja, hogy az életünk nehézségei felett siránkozzunk, vagy azokon a hibákon tépelődjünk, amiket elkövettünk, esetleg azokon a szörnyűségeken rágódjunk, amiket mások vétettek ellenünk. Ugyanakkor érdemes feltárni ezeket a történéseket is, mivel az ezekhez kapcsolódó negatív érzelmeken, a haragon, a szomorúságon vagy a bűntudaton való túllépés fontos eleme a szembenézés, a tudatosítás, majd az elengedés, illetve hogy a megbocsátás különböző fokozatait végigéljük.
  • Nézzünk szembe a kudarcainkkal! A hibáink feltérképezése hozzájárulhat ahhoz, hogy felismerjük, melyek azok a viselkedési formák, megnyilvánulások, esetleg mulasztások, amelyeken a jövőben érdemes változtatnunk.
  • Vizsgáljuk meg az időbeosztásunkat! Milyen tevékenységekkel töltjük ki a mindennapjainkat, mely dolgokra szánunk kevesebb időt, mi marad ki teljesen a napirendünkből. Ezt összevethetjük a céljainkkal, illetve az értékrendünkkel és megvizsgálhatjuk, hogy mennyire vannak összhangban.
  • Fejezzük ki a hálánkat! Lényeges, hogy azokról az eseményekről se feledkezzünk meg, amelyekért hálásak lehetünk, esetleg köszönettel tartozunk valakinek. Akár papírra is vethetjük az ezekkel kapcsolatos gondolatainkat és levélben is kifejezhetjük a másik fél számára.

További tanácsok számvetéshez és tervezéshez a Képmás magazin weboldalán.

Szerző: Szőnyi Lídia pszichológus

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére