Gyönyörű fotók előttem, mégis bevallom én magam is kis távolságtartással nézegetem őket. Majd feltűnik egy idézet: „Az előítéletet nehezebb szétzúzni, mint az atomot.”, és egyre inkább érdekel a magyarázat. Miért olyan fontos számodra, hogy lerántsd a leplet a rúdsportot körülvevő előítéletekről?
Szeretek a dolgok mögé nézni, feltárni, hogy mi az, ami valóban kijelenthető, bizonyítható és mi az, ami csak feltételezés. Amióta elkezdtem a rúdsporttal komolyabban foglalkozni, majd a témát kutatni, rengeteg ellentmondást találtam és gyakran találkoztam olyan kijelentésekkel, amelyek valószínűtlenek. Én mindig a valódi történetre vagyok kíváncsi, és ahogy mélyebbre ástam magam a témában, egyre jobban érdekelt, hogy miért él még mindig téves képzettársítás az emberek fejében ezzel a sporttal kapcsolatban? Miért ennyire megosztó? Hogy létezik az, hogy 2016-ban egy szülőnek magyarázkodnia kell, ha a lánya ezt a sportot űzi. És mindemellett nagyon érdekelt a kihívás, hogy hogyan lehetne mindezt érdekesen bemutatni? Természetesen képekkel! Képekkel és hiteles forrásokra alapozott történeti leírással.
Gyorsan tegyük is tisztába: rúdtánc, rúdsport vagy rúdfitness?
Valóban keverednek a fogalmak. Ami a legtöbb embernek elsőre beugrik, az a táncos, szexis vonal, pedig ennél sokkal több irányzat él egymás mellett: rúdsport, rúdfitnesz, akrobatikus rúdtánc, polesport, polefitnesz, pole dance, pole art, pole theatre, pole comedy, pole drama vagy exotic pole, hogy csak pár elnevezést említsek. Jelenleg nem létezik egységes rendszerezése ezeknek a különböző irányzatoknak. Márpedig hogyan tudnánk hitelesen hangsúlyozni, hogy „ez már nem az, korántsem az a lebujos dolog, ez már egy sport”, ha még az elnevezések sincsenek tisztázva? A rúdsport színtiszta és kőkemény sport, ahol nem megengedett a nőiesség hangsúlyozása. Akik ezt a sportos irányzatot képviselik és azon dolgoznak, hogy a rúdsport olimpiai sportág legyen, azok következetesen használják a rúdsport elnevezést.
Téged a sport, a tánc, vagy jó fotótéma fogott meg benne?
Ezek ebben a sorrendben. (mosolyog) Sohasem sportoltam rendszeresen, de néha-néha kipróbáltam egy-egy új sportot. Mindig az edzés volt az első, amit lemondtam, ha beteg lett valamelyik gyerek, ha a munkám miatt nehéz napom volt, ha valamelyik gyereknek külön programja volt, vagy ha épp a férjem sem tudott időben elszabadulni a munkából, hogy vigyázzon rájuk. Ez sok nő számára ismerős lehet. (mosolyog) A mozgásszegény életmód irodai munkával párosítva éreztette a hatását, ezért egy idő után elkerülhetetlen volt, hogy valamibe belekezdjek. Láttam egy hirdetést, bejelentkeztem egy magánórára és mivel a kislányomat nem tudtam kire bízni, az ő kíséretében mentem az első rúdfittness órára. Tíz perc után éreztem, hogy nem bírok többet. Iszonyatos izomlázam lett, napokig a vezetés is nehezemre esett. A második alkalom még tragikusabban sikerült. Aztán a harmadiknál jött az áttörés, végre sikerült egy mozdulatot fájdalom nélkül kiviteleznem. És innentől kezdve nem volt megállás. Hamarosan két éve lesz, hogy a kislányommal mindketten járunk, ez az első sport, ami mellett kitartottam. Kevesen fejlődnek nálam lassabb ütemben (nevet), de mindig tartogat egy kis sikerélményt a változatos edzés. Érzem, hogy erősebb vagyok. Az már csak hab a tortán, hogy kiváló közös program a kislányommal. Mindig közös rúdnál vagyunk az edzéseken és jókat beszélgetünk útközben, mert nagyjából 20 perc autóval az út.
Pintarics Lilla a 60-as évek modellje (smink: Kirják Enikó; frizura: Szabó Anna)
És hogy lett ebből fotózás, illetve egy konkrét projekt?
Minden fotózásra igaz, hogy kell, hogy a fotósnak legyen valamilyen kötődése, érdeklődése, ismerete az adott témáról. Nálam tulajdonképpen két hobbi találkozott. Az edzéseken csodálkozva láttam, hogy mobillal fotózzák egymást a lányok, nem számított, hogy zajos lesz a kép, hogy csúnya a háttér. Gyakran képzeltem el, hogy milyen szép képeket lehetne profi körülmények között kihozni egy-egy pózból. A fotózáson belül mindig is az emberábrázolás volt a kedvenc területem, családi képek, glamour és portré fotózás, valamint a művészi akt, ezekben volt már rutinom jóócskán. Fél évig csak figyeltem és fejben tervezgettem, aztán készítettem egy bemutatkozó sorozatot, ami nagy tetszést aratott. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy bár sok tekintetben úttörő vagyok ezen a terüeten, rengeteg újítást vezettem be a rúdsport fotózásba, sok mindent elsőként próbáltam ki itthon (pl. lisztes-rudas fotózás, vizes-rudas fotózás, lengő rudas fotózás, rudas akt), ezekre az újításokra nincs igazán igény, és csak zavart okozok a nélkülem is jól működő rendszerben. Viszont a tapasztalat adott volt, a felszerelés adott volt, egyik ötlet hozta a másikat, végül így született meg a Polehistory projekt gondolata. A rengeteg munka tehát végülis kifizetődött egy olyan ismeretterjesztő kiállításban, ami sokkal több egy sima fotózásnál, mert értéket teremtünk, olyat, ami nemcsak az adott modellnek jelent valamit, hanem mások számára is hordoz üzenetet.
Mi a célod a kiállítással?
A bemutató célja az ismeretterjesztés, amelyen keresztül a rúdsporttal szemben fellelhető negatív képzettársítások és téves következtetések ellen szeretnénk fellépni. Minden olyan téma érdekel, ami hiányterületet dolgoz fel. A rúdsport története meglepően hiányos. Jó alkalmat láttunk benne, hogy összekössük a fotózást az egyéb érdeklődési területeinkkel, mint például a történelem, a nemek közötti egyenlőség, a diszkrimináció elleni küzdelem. Ez mind benne van ebben a történetben.
|
dr. Kása-Richlach Mónika |
Többes számban beszélsz, hányan dolgoztok az ötlet megvalósításán?
A REBEL Sport Stúdió volt, akivel végülis belevágtunk a projektbe. Szűken 14 fő alkotja a csapatot, a háttérben azonban jóval többen dolgoznak. Az egyes korok világítását például átbeszéltem a volt fotós tanárommal, a lámpák beállítását, ide-oda tologatását két ember segítette, az informatikai munkákon dolgozik egy nagyon lelkes programozó, a grafikai munkákat többen, megosztva készítik és még hosszan sorolhatnám, mennyi mindenki munkája nélkülözhetetlen egy ilyen látszólag egyszerű sorozat megalkotásához. Mindenki a legjobb tudását tette a projektbe, még az angol nyelvű fordításokat is részben a csapat végzi, és a fiam is kivette a részét a munkából. Ritka, amit együtt átéltünk, teljesen mindegy, sikerünk lesz-e, vagy teljes érdektelenségbe fullad a kezdeményezésünk, keveseknek adatik meg olyan munka, ahol a támogatás és az összefogás a jellemző. Hónapok óta dolgozunk a projekten, minden pillanatában azt éreztem, közös a célunk.
Ezek szerint a család is feltétel nélkül melletted áll?
Teljes mértékben. Két nagyszerű gyermek édesanyja vagyok, a fiam 17 éves, a lányom 9 éves. A családomra vagyok a legbüszkébb. Pontosan ez a biztonságos és vidám légkör teremti meg a lehetőséget, hogy mindenféle területen kipróbáljuk magunkat. Nehéz lenne felsorolni, mi mindennel foglalkoznak a gyerekeim is eredményesen, nagyon széles az érdeklődési körük.
Vasárnap nyílik a kiállítás. Kinek ajánlod elsősorban?
Mindenkinek ajánlom, bármely korosztálynak, nőknek és férfiaknak egyaránt. Ez valóban egy tényfeltáró fotókiálítás, ahol évtizedenként mutatjuk be a rúdsport történetet, sokszor szándékosan hétköznapivá varázsolva a modellt. Ennek az az üzenete, hogy nem lehet egyetlen tevékenység alapján ítélkezni valaki felett. Attól, hogy valaki a cirkuszban, a burleszk előadásban, esetleg egy bárban vagy fitneszteremben a rúdon "pörög", vagy akrobatikus elemeket végez, megmarad ugyanolyan hétköznapi embernek. A rúd önmagában senkit sem tesz erkölcsileg lazává és ez régen sem volt másként. Gondoljunk csak a kán-kán-ra, amit kikiáltottak a prostituáltak táncának, holott a női szabadság szimbóluma volt. A rúdsport valódi előzményének tekinthető mallakhamb és kínai rúd pedig kifejezetten a férfiak sportja. Ha férfi műveli, sport, ha nő, akkor erotika? Tagadhatatlan, hogy a bárokban jelen volt és ott a csábítás eszközeként szolgált. Ennek a kulcsa azonban nem a rúd.
dr. Fassang Edit a 40-es évek modellje (smink: Kirják Enikő; frizura: Szabó Anna)
És hogyan tovább a kiállítás után, mik a távolabbi tervek?
A legnagyobb álmom, hogy a szociofotózásban tudjak tevékenykedni. Nehéz megtalálni, hogy hol húzódik az emberi méltóságot tiszteletben tartó, de nehéz sorsokat ábrázoló fotózás határa. Keresem az utat ezen a területen. 2017 nyarán lesz egy szintén újdonságnak számító fotókiállításom, a Nemzeti Anyagtudományi Konferencián, itt a kreatív műszaki fotózás érvényesül majd. Ugyanazt az anyagot mutatjuk be makró fotón, amit 500-szoros és 10 000-szeres nagyításban is megmutatunk. Biztos vagyok benne, hogy szemet gyönyörködtető látvány lesz. Természetesen ezt is csapatban csináljuk, több egyetemi oktatóval és kutatóval karöltve. A Polehistory projektet is folytatjuk, reméljük sokan csatlakoznak hozzánk. Rengeteg fotóval lehet még bővíteni az anyagot, messze nem használtuk ki a lehetőségeket. A történeti leírásról nem is beszélve.
Én nagyon drukkolok nektek, és gratulálok a színvonalas kiállításhoz. Köszönöm a beszélgetést.
Szerző: Vági-Tóth Lilla - Budapestimami
Bővebb információ a Polehistory - Mi alakítjuk a történelmet c. kiállításról
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
