Jelenlegi hely

Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

 
Cím: 1122 Budapest, Maros u. 54/b.
Telefon: 225-0825, 225-0824
A budapesti XII. kerületben 1968 őszén indult be a zeneoktatás. Az alapítást követően öt tanszakot indítottunk be: fuvolát, hegedűt, csellót, zongorát és klarinétot. A bővítésre való igény gyorsan jelentkezett: 1972-ben megjelent a gitár, majd a furulya tanszak is, a növendék létszám pedig szinte megduplázódott. 1968-ban 186 volt a növendékek száma, 1972-ben már 332 lett. Az elkövetkezendő tanévekben is folyamatos volt az innováció, ezt mutatja a hangszeres tanszakok bővülése: igény volt az oboa, a fagott, a nagybőgő, majd az orgona bevezetésére.
 
A zeneiskola 1990-ben költözött a volt "Úttörőház" épületébe - amelyben az orgona is felépítésre került - és hosszú évekig szolgált központi helyként, mellyel lehetővé vált az orgona tanítás és az egyházzene stúdium beindítása.
 
Az 1992-es oktatási törvényt követően előtérbe kerültek a szakmai követelmények, minőségi elvárások. A jelentkezők ma már 18 hangszeres tanszak közül választhatnak: zongora, orgona, hegedű, cselló, nagybőgő, gitár, furulya, fuvola, klarinét, oboa, szaxofon, fagott, trombita, kürt, harsona, tuba és kamarazene. A hangszeres, gyakorlati képzés mellett nagy szerepet kap az elmélet oktatása is, amely a szolfézs és zeneirodalom tárgyak tanításában válik elérhetővé.
 
A zeneiskola 1998-ban, fennállásának 30 éves évfordulóján felvette a világhírű karmester, Solti György nevét. 2006. szeptember 1-jén az intézmény új központi helyet kapott a fenntartótól, a XII. kerületi Önkormányzattól, amely méltó helye az alapfokú művészetoktatásnak. Az új iskola több tanteremmel és egy 120 főt befogadó, orgonával felszerelt épülettel rendelkezik.
 
A Solti György Zeneiskolában szakmailag megfelelően képzett, elhivatott pedagógus közösség működik, amely érzékenyen reagál a fenntartó, a szülők és a növendékek elvárásaira.
 
Alapvető jelmondatunk: az iskola a növendékekért van. Lényeges számunkra, hogy olyan növendékek végezzenek nálunk, akiknek zenei műveltségük megalapozásra és elmélyítésre került, hangszerükön biztosan tudnak játszani, nyitottak és érzékenyek a társművészetek iránt és felnőtt korukra koncertlátogató, valamint zeneértő közönséggé váljanak. Ennek elérése érdekében fontos a zeneiskola megtartó erejének növelése. Ehhez szükséges a megfelelő szakmai háttér, az elkötelezett pedagógusokból álló tantestület. A jelenlegi magas színvonalú tanári munka mellett folyamatosan törekszünk a jó hangulatú, összetartó pedagógus közösség megtartására is.
 
A zeneiskola színvonalas oktató-nevelő munkája szervesen kapcsolódik és kiegészíti a közismereti iskolák tevékenységét.
A zeneoktatás három szinten és két tagozaton folyik: előkészítő, alapfok és továbbképző szint, valamint az általános képzést biztosító "A" tagozat és a tehetséggondozást segítő, emelt óraszámú "B" tagozat. A szakmai munkaközösségek a helyi tantervek alapján állítják össze félévi- ill. év végi vizsga követelményeiket. 
A zeneiskola idén, a 2010/2011-es tanévben 996 növendékkel kezdte meg a tanévet: a zenepedagógusok 13 helyszínen, ún. feladatellátási helyeken tanítanak, így a kerületben lakó vagy a kerület iskoláiba járó gyermekek helyben kapják meg a zeneórákat. A hangszeres órák egyéni-, a kötelező tárgyak csoportos foglalkozásban zajlanak.
 
Az igényes egyéni hangszeres képzés mellett kiemelkedő szerep jut a társas zenének is: vonós zenekaraink korosztályok szerint egymásra épülnek: a kisebbek Tücsökzenekarba járhatnak, a nagyobbak Vonószenekarba, ill. a végzős és végzett tanulóink a Hegyvidéki Kamarazenekarban folytathatják a muzsikálást. Nagy létszámú fúvós növendékeink a zeneiskola Fúvószenekarában ismerkedhetnek meg a zenekari játék örömeivel, ezenkívül egy önálló fuvola- és klarinét együttese is van az iskolának.
Az általános képzés mellett fontos a tehetséges fiatalok pályára való felkészítése is, akik az ún. "B" tagozaton, emelt óraszámban tanulnak. Kiemelkedő tehetségű növendékeink közül minden évben vannak, akik felvételt nyernek Zeneművészeti Szakközépiskolába, Konzervatóriumba. Növendékeink rendszeres résztvevői a fővárosi-, majd onnan tovább jutva az országos versenyeknek, fesztiváloknak. 
 
Az iskola névadójának tiszteletére már több alkalommal születtek maradandó élményt nyújtó zenei produkciók, amelyeken együtteseink szimfonikus zenekarrá kibővülve játszottak. Többek között: Mozart: Requiem; Fauré: Requiem; Mozart: Kis éji zene; Beethoven: 8. szimfónia, Egmont nyitány stb..
 
A zeneiskolában immár évtizedes hagyománnyá vált a bérleti hangversenyek megrendezése. Idén négy gálakoncertet szervezünk: Adventi Hangversenyt, Művésztanári koncertet, 13 évesek koncertjét és a Végzősök Gálahangversenyét. Ezeken kívül még számos növendékhangverseny is elhangzik kerületünkben, amelyek egy-egy ünnep köré rendeződnek. Mikulás, Advent, Karácsony, Farsang, Anyák napja stb.
Zenetanáraink közül vannak olyanok, akik egykoron a mi iskolánk növendékei voltak, ma azonban már a következő generációt nevelik a zeneművészet szeretetére.
 
Igazgató: Kocsisné Dióssy Krisztina
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére