Jelenlegi hely

Olaszos család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor úgy döntött, hogy minket választ szüleinek, nem feltétlenül éreztük magunkat felkészültnek, de utólag azt gondoljuk, életünk legjobb döntése volt. Nagyon jó megtapasztalni, azt (amit abban a családban soha nem tapasztaltam, ahonnan jövök), hogy általa lettünk Igazi Család. Ezen a kis emberen keresztül éreztem őszintén, életemben először milyen a feltétel nélküli szeretet és élvezem az új életet, ami vele jár. Szeretek tanulni tőle/ általa, hallgatni a storyjait, közös élményekkel gazdagítani mindannyiunkat, és úgy hagyni a saját személyiségét fejlődni, hogy közben határokat is húzok. Olyan gyerekkkort, amire szívesen emlékszik és amitől boldog, kiegyensúlyozott, magabiztos felnőtt lesz.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Nemrég kezdte az ovit, és jó lenne többet hallani az őt ért élményekről, gondolatokról, kérdéseiről (ha vannak), de az alapvetően beszédes gyerekem nem igazán mesél semmit a téma kapcsán. Nem tudom mi az oka, szeretném jobban megérteni a helyzetet.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Alapvetően a dac hatékony kezelése, konkrét esetek gyakorlati példákkal, és a "miért nem mesél?" kérdés megértése, megoldása érdekel.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére