Jelenlegi hely

Varga család

Beküldő lakhelye: Somogy megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Mindenhonnan azt a dicséretet kapom, hogy milyen nyitottak, kiegyensúlyozottak a gyerekeim, látszik, hogy szeretetteljes környezetben nőnek fel. Pedig tavaly, súlyos betegség után meghalt az édesapjuk. Büszke vagyok rájuk, hogy ezt az időszakot is sikerült átvészelnünk, és - a körülményekörülményekhez képest - tudunk boldogan tekinteni a holnapra!

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Mivel egyedül nevelem őket, és 4-en vannak testvérek, sokszor nehéz mindegyikre kellő időt, figyelmet fordítanom. Ebből adódik sokszor a testvérharc, és a rengeteg hiszti, mert ők is többet szeretnének belőlem. Úgy érzem meg kell tanulnom még jobban beosztanom az időmet, illetve jobban bevonomm őket bizonyos feladatokba, hogy a közös munka öröme, illetve az így felszabadult idő amit rájuk tudok fordítani tovább erősítse a családi kapcsokat köztünk, és köztük is.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A fent már részben említett dolgok miatt. Mivel egyedül nevelek 4 gyereket, ez sokszor igen nagy nehézség számomra, tovább nehezíti, hogy korban is elég szétszórt a csapat, tehát mások az élettani igények. 1 fiú, ő 16 éves, 3 lány 9,8,5 évesek. 
A hétköznapokat szinte egyedül oldom meg, mindkét nagyszülő vidéken él, néha hétvégére mennek el hozzájuk. 
Sajnos a fáradtság, ami jár a háztartás vezetésével, a gyerekekkel való foglalkozással és a munkával, sokszor türelmetlenséget hoz magával. Ilyenkor elsősorban velük vagyok türelmetlen, és ingerült. Nem szabadna, hogy a kialakult helyzetnek ők igyák meg a levét. Fontosak számomra, azt szeretném ha Boldog felnőtt lenne belőlük, igyekszem, hogy élő tudjam hozni az erősségeiket erősségeiket, hogy ha felnőnek akkor is azzal foglalkozzanak ami által jól érzik magukat. 
Én ehhez remélem, hogy kapok olyan plusz adalékot a tréningen amivel sikerül az otthoni légkörből az apró-cseprő dolgokon való veszekedést elűzni, sikerül a sok felesleges hisztinek véget vetni, és egy mindig vidám, mosolygós anyukát adni a gyermekeimnek!

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére