Jelenlegi hely

Zugliget Óvoda

 
Cím: 1125 Budapest, Zalai út 2.

Óvodavezető: Horváth Dori Márta

Óvodánk Zugliget és Virányos találkozásánál, szép zöldövezeti környezetben épült, több, mint 30 évvel ezelőtt.

A gyermekek nevelése hat csoportban folyik, csoportonként átlagosan 25 fővel.

Egy óvodavezető, tizenkét óvónő, hat dajka és három konyhai dolgozó biztosítja a gyermekek megfelelő ellátását. Az óvoda működését segíti továbbá egy kertész és egy gazdasági ügyintéző.

Nagy kert, tornaterem, hangulatos, jól felszerelt, esztétikus csoportszobák fogadják a hozzánk járó óvodásokat.

Óvodánk pedagógiai programját 1999 szeptemberétől Freinet francia reformpedagógus pedagógiai irányzatának figyelembevételével határoztuk meg. Programunkat „Hétköznapi varázslatok” címmel foglaltuk egy egységes pedagógia rendszerbe. Az óvoda által kidolgozott nevelési program az OKI által minősített, és felkerült a választható nevelési programok közé.

Freinet pedagógiája egy tevékenységközpontú, öröm- és sikerorientált, a gyakorlatból építkező és általa fejlődő szintézis-pedagógia, mely leginkább az avantgárd irányzathoz hasonlítható. Jellemző rá, hogy többféle irányzatból építkező, mobil, nyitott rendszer, mely újabb és újabb ötletekkel, módszertani megoldásokkal bővíthető. Az egyszeri és megismételhetetlen gyermeki személyiség szabad kibontakoztatását állítja a középpontba, melynek feltétele a demokratikus, bizalmat, biztonságot és segítségnyújtó megértést sugárzó légkör, ahol tudatosan építenek a gyermek önállóságára. Elősegítik a benne szunnyadó képességek maximális kibontakozását. Segítenek választ kapni a kérdéseire és föloldják a szorongásait. Egy olyan gyerekekből és felnőttekből álló közösség tagja lehet, ahol joga van a kezdeményezésre, az érdeklődésétől függő szabad tevékenység választására, és lehetősége nyílik a kutatásra, kísérletezésre, egyéni felfedezésre. Figyelembe veszi az egyéni fejlődési ütem eltolódását, irányultságokat. Tiszteli a gyermek sajátosságait. Humanista, természetes harmóniát és egyensúlyt sugárzó rendszer, melynek központi kategóriája maga az élet.

Freinet jelmondata: „Az élet által életre nevelni.”

A Freinet-pedagógia alapja olyan természetes módszer, amelyben a kisgyermek dialektikus kapcsolatban él környezetével. Tapasztalatait, erejét kipróbálhatja. Fejlődés orientált, felfedező kedvre, a munka okozta öröm érzésére épít, amely segít abban, hogy a gyerekek saját képességeik határáig juthassanak, és akár túl is azon. Mindez egy sajátos felfedező tanulás, a „tapogatózva keresés” alkalmazását jelenti. A módszer lényege még, hogy mindennapos helyzetekben cselekedve, próbálkozva, egymást meghallgatva, a környezetet megfigyelve, felfedezve szinte észrevétlen módon jussnak új tapasztalatokhoz, ismeretekhez a gyermekek. Nevelési feladatunk kiemelt területe az egészséges életmód szokásainak megalapozása, a helyes életritmus, a megfelelő táplálkozás és a mozgás biztosítása.

 A megvalósítást, az óvodai élet szervezeti keretét műhelyek biztosítják:

  • Életfa (külső világ, tevékenység megismerése, megfigyelések, séták, kirándulások)
  • Varázsfazék (ismerkedés zöldségek, gyümölcsök felhasználásával, matematikai nevelés lehetőségeinek kiaknázása)
  • Mozdulat (mozgásfejlesztés és testnevelés)
  • Zenebona (ének-zene, énekes játékok, körjátékok, hangszeres játékok, zenei képességeket fejlesztő játékok, zenehallgatás)
  • Szín-kép-forma (ábrázolás, kézművesség, ismerkedés népi kismesterségekkel, művészeti alkotásokkal)
  • Mese-mese mátka,Teátrum, Én+Te+Ő=Mi (irodalmi alkotások, dramatikus játékok, bábozás, improvizálás, színházlátogatás ön-, társ- és társadalomismereti játékok, magatartást fejlesztő játékok, együttélés szabályai játékok)

A műhelymunkában történő egyéni és kiscsoportos tudatos, tervszerű fejlesztő tevékenységek biztosítják, hogy az óvodai élet végére elérhessék a gyermekek az iskolai élethez szükséges fizikai, pszichikai és értelmi fejlettséget.

Hagyományainkkal a gyerekek mindennapjait gazdagítva örökítjük át időről időre azokat az értékeket, amelyeket az évek során a nevelőtestület együtt teremtett meg. Ennek megfelelően rendszeresen hívunk jeles színházi előadókat, szervezünk a gyerekek és a szülők örömére nyílt napokat, játszódélutánokat. Az ünnepek köré szervezett munkadélutánok és a karácsonyi vásár, a tanévzáró kerti ünnep az óvoda –család kapcsolatának erősítését segítik. A Természetbúvár-ovi és az „egész napos” kirándulások lehetővé teszik a gyerekek természet közelibb nevelését, a természet mélyebb megismerését, az óvodai közösség formálódását.

Ünnepeinket az arra való készülődések előzik meg, minden esetben megtartva a család elsődlegességét (Mikulás, Karácsony, Húsvét). A farsangkor egy hetes időtartamban tesszük lehetővé, hogy a gyerekek minél több módon élhessék meg ennek az időszaknak a szokásait, vidámságait, élhessenek az önkifejezés sokféleségével.

Az édesanyák köszöntésével egybekötve minden csoport eljátszhatja azt az együtt kitalált történetet, aminek hátterét az év történései, eseményei adják.

Zöld jeles napjainkat – Állatok napját, Víz világnapját, Föld napját, Madarak és Fák napját- 2011-től már, mint Zöld Óvoda ünnepeljük, melyek során természeti és társadalmi környezetünk megismerésére és védelmére neveljük gyermekeinket.

Néphagyományokhoz, népi jóslásokhoz kapcsolódó jeles napjaink közül igyekszünk megemlíteni mindazokat, amik gyermek-közelbe hozhatók. Az időjárásjósló napok minden évszakban lehetővé teszik a természetben történő megfigyeléseket, következtetéseket, újabb játékok, mondókák, énekek megismerését.

A szülők az alábbi szolgáltatások közül választhatnak: torna, futball, néptánc.

Úszásra intenzív tanfolyam keretében biztosítunk lehetőséget minden év tavaszán.

Fontos törekvésünk a szülőkkel való együttnevelés. Valljuk, hogy a szülőknek minden segítséget meg kell kapniuk tőlünk, hogy gyermeküket a lehetőségeikhez képest legjobb környezetben nevelhessék.

Forrás: http://www.zugligetovoda.hu

 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére