Jelenlegi hely

Alkalmi molett ruhák a nyár végi bulikra

A nyár vége, az ősz első meleg hetei igazi buliszezonnak számítanak. Mindenki visszatér a nyaralásról, még utoljára szabadtéren lehet kikapcsolódni, és ennek nehezen tudunk ellenállni. Emellett a szeptember az egyik legjelentősebb hagyományos esküvőszezon Magyarországon. Sokan a hőségriadók időszakának múltával, a gyönyörű nyárutón kötik össze az életüket, és párosítják ezt egy nagy ünnepléssel. 

Ilyenkor gyakran kapunk olyan meghívást, amit szívesen elfogadunk, a nagy kérdés csak az, milyen ruha nyújtana igazán nőies, és ragyogóan elegáns megjelenést? Kicsit bonyolultabbá teszi az öltözködést a nyár végén, ősz első felében a forró hónapokhoz képest, hogy ilyenkor igazán meleg tud lenni napközben, ám este ugyanabban a ruhában már didergünk. Nem könnyű alkalmi öltözéket kitalálni ezekre az alkalmakra, hiszen nem húzunk magunk után a partikon egy gurulós bőröndöt, tele váltóruhával. A legkézenfekvőbb, ha egy könnyű, ujjatlan vagy rövid ujjú ruhában kezdjük napközben az eseményt, és tartunk magunknál egy vagy több felsőt - kardigánt, blézert - amibe belebújhatunk, ha jön a hűvösebb este. 

Kötetlenebb parti esetén nem sértődik meg senki, ha a ruhánk alá veszünk idővel egy harisnyát vagy cicanadrágot. Ezek összegöngyölve egy kis borítéktáskában is elférnek. Vannak olyan darabok, amelyek ilyenkor már kevésbé ajánlottak, például a rövidnadrágok, könnyű nyári ruhák, amelyekben ha felülre öltözködünk is, attól még felfázás is lehet a buli vége. Érdemesebb egy vékonyabb kosztümnadrágot venni inkább, ha toppal, kivágott hátú, vagy váll nélküli felsővel, nyitott alkalmi cipővel párosítjuk, napközben sem lesz melegünk. 

Milyen irányelveket érdemes a teltebb hölgyeknek betartani egy alkalmi eseményen? 

Akármennyire szeretnénk a figyelem középpontjában lenni, pár olyan dologgal érdemes óvatosnak lenni, ami most abszolút trendinek számít. A nagyon csillogó, fémes ruhák - rendkívül divatos most például az ezüst - terén legyünk visszafogottak, ugyanis a csillogó anyag teltebbé tesz. Ugyanígy a nagyon divatos hatalmas nyakékek helyett érdemes finomabb, könnyedebb ékszereket választani. Tévedés viszont, hogy testhez tapadó ruha helyett csak bő, lebernyeg szerű ruhákat, kaftánokat hordhat, aki plus size méretű. Csodálatos overálok, trükkös, többrétegű ruhák találhatók az estélyi ruhák között teltebbek számára.

Bátran felvehetünk feszülős ruhát is, ha szívesen mutatjuk meg az alakunkat, csupán arra figyeljünk oda, ne legyen nagyon puha anyagú, inkább olyan, aminek tartása van. Az alakot mutató öltözékeknél jó szolgálatot tehet öltözékünk alá az alakformáló fehérnemű - ami ráadásul most rendkívül trendi. Arra azonban legyünk tekintettel, ha esküvőre vagyunk hivatalosak, alapszabály: ne öltözzük túl a menyasszonyt.

Nem muszáj persze szűk ruhában feszengenünk, egy lazább ruha is szuper estét garantál, kiegészíthetjük például néhány szexi darabbal, mint például szép magassarkú, vagy a világ legjobb találmányával a nők számára, ami a boleró. Fogjunk meg egy pohár rozét, és érezzük jól magunkat!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére