Jelenlegi hely

Novák Katalin: kilencvenezer gyerek juthat el idén Erzsébet-táborba

Mintegy kilencvenezer gyerek vesz részt idén az Erzsébet-táborok programjaiban az ország csaknem ezer településén, 4,4 milliárd forintos állami támogatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor hétfői megnyitó ünnepségén.

Novák Katalin elmondta, hogy 2016-ban ötödik alkalommal rendezik meg a nyári Erzsébet-táborokat, amelyek fő helyszínei Zánka mellett Fonyódliget és az erdélyi Ivó. Országosan mintegy ezer településen zajlanak programok, köztük napközis és fogyatékossággal élőket fogadó táborok.

Az elmúlt fél évtizedben mintegy háromszázezer gyerek töltötte szabadidejét az Erzsébet-táborok valamelyikében - tette hozzá.
Novák Katalin beszélt arról is, hogy a 73 tematikus tábort neves művészek és sportolók bevonásával szervezik meg. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is érkeznek a táborba kárpátaljai gyermekek, összesen 2100-an. A gyerekek egy része az iskolán, más részük pedig a gyermekvédelmi hálózaton keresztül jelentkezett a táborba, mintegy 35 ezren pedig a településük közelében működő napközis táborokban tölthetik szabadidejüket.


Novák Katalin kitért arra, hogy a zánkai táborban mostantól turnusonként 1800, a fonyódligetiben pedig turnusonként ezer gyermek üdülhet jelképes anyagi hozzájárulás fejében tíz héten át, több mint kétszáz programvezető jóvoltából.

 

forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére