Jelenlegi hely

Természetfotós játszótér Budapesten

Természetfotós játszóteret alakítottak ki a fővárosban a Füvészkertben Máté Bence világhírű természetfotós segítségével - közölte az M1 aktuális csatorna műsorában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) Képviselője vasárnap.

Orbán Zoltán elmondta, hogy a hagyományos játékok mellett etetőket és itatókat alakítottak ki, ahol a gyerekek megfigyelhetik a madarak mozgását, és le is fényképezhetik őket. Arról is szólt, hogy az MMTE programot indított a parlagi sas védelmére.
Hangsúlyozta, hogy a parlagi sas a sztyeppék madara, és ennek a tájtípusnak a legnyugatibb pontja a magyar alföld. Ezért Magyarországon él a parlagi sas európai állományának 70-75 százaléka.
A program keretében, az egyesület önkéntesei azon fészkek közelében táboroznak, amelyek forgalmas helyen találhatóak, így fokozottan veszélyeztettek. Abban az esetben pedig, ha bántódás éri a fészkeket, értesítik a természetvédelmi őrszolgálatot - mondta Orbán Zoltán.

A Füvészkert új játszó és oktató eszköze, a mYnest a játszótérépítéssel foglalkozó Nádland csapata és Máté Bence, a világhírű természetfotós közös munkájának gyümölcse. Az eszköz egy zárt madárles, amit egy belülről üvegként, kívülről tükörként működő detektívüveggel szereltek fel, hogy a madarak ne vegyék észre a fotóspalántákat. A madárles teljesen vízhatlan, fűthető és mászófal vagy létra segítségével lehet rá feljutni. A torony kiegészíthető hintával és erkéllyel is, az aljában pedig egy homokozó is helyet kapott, hogy a kicsik a leskelődésen kívül játszhassanak is.

Forrás: MTI, jozsefvaros.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére