Jelenlegi hely

Freud Kakaóbár A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Pagony Kiadó – Tilos Az Á Könyvek szervezésében

2016 februárjától elindult a Freud Kakaóbár második programsorozata, továbbra is megszokott helyszínünkön, a Pagony Könyvesboltban (XI. Bartók B. út 5.).

Első programukra február 18. csütörtök 18:00 órától került sor. Campos Anna pszichoanalitikus gyermekterapeuta „Egyből kettő, kettőből három, háromból négy... – A családdá válás szépségei és nehézségei” címmel tartott előadást. A program teltházzal zajlott, egy gyors felmérésből kiderült, hogy érdeklődőként sok szakmabeli is részt vett a programon. Fele-fele arányban érkeztek családos, ill. családalapítás előtt állók, főként fiatal párok, és jelen voltak babát váró kismamák is. Időnként itt-ott felbukkant egy-egy kisgyerek, akik egyébként a bolt túlsó felében játszottak, így családias hangulatban telt a program.

Campos Anna arról adott elő, hogyan válik egy párkapcsolat családdá, melyben először egy hármasnak, majd négyesnek vagy többesnek kell megtalálnia helyét, kialakítania szerepeit. Az előadó elsősorban mindennapi példákon keresztül hozta közel a hallgatósághoz a témát, de volt igény elméleti kitekintésre is.

Az előadást követően sok kérdés érkezett: a hallgatóság érdeklődését nemcsak a családi kapcsolati folyamatok ragadták meg, hanem   kérdeztek a felnőtt- és a gyermekterápiával kapcsolatban is, hogy mi és hogyan történik a pszichoterápiák során. Fontos terület volt még az ún. patchwork családok helyzete, sajátos nehézségei. A Kakaóbárra jellemző oldott hangulatban az általános mellett megjelentek személyes témák is.

Szajcz Ágnes

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére