Jelenlegi hely

Sajȧtos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács (SNI-TST)

Telefon: +36/20-496-6881

A Tehetségsegítő Tanács szakmai munkájának rövid bemutatása:

Az SNI Tehetségeket Segítő Tanács tagjainak szemlélete szerint mindenkire úgy kell tekinteni, mint aki tehetséges lehet, függetlenül adott pillanatban mutatott képességeitől, teljesítményeitől, viselkedésétől. Ahhoz, hogy a tehetségesek valóban teljesítménybe fordítsák lehetőségeiket, megfelelő hátteret kell biztosítani. Az SNI tehetségek ebben a tekintetben jelentős hátrányban vannak, ezért kisebb eséllyel jelennek meg, mint ki-emelkedő tehetségek. Tehetség helyett megeshet, hogy antiszociális irányba fordulnak, mert a társadalmi beilleszkedésben sikertelenül, a belső hajtóerő a társadalom mellett vagy ellen készteti teljesítményekre. A Tanács tagjai a tehetség olyan szemléletét és fejlesztési módszereit használják és terjesztik, amelyek nem különítik el a hátrányok kezelését és a tehetség fejlesztését. Az egyénekre egymástól jelentősen különböző, erős és gyenge pontokkal rendelkezőkként tekintenek, és ennek megfelelően az ellátásban az egyének sajátosságait messzemenőkig figyelembe veszik. A Tanács célja ezeknek a módszereknek továbbfejlesztése és kutatási munkával történő megerősítése is.

A Tanács munkája kifejezetten a bármilyen okból hátrányos helyzetű tehetségekre irányul.
Különböző neurológiai hátterű teljesítményzavarok (tanulási zavar, figyelemzavar, hipe-raktivitás), autizmus, beilleszkedési zavarok, magatartászavarok, érzékszervi és moz-gásszervi hátrányok, szocio-kulturális hátrány miatt a tehetségük fejlődésében gyakran akadályozott gyerekek és fiatalok tartoznak a Tanács tagjainak tevékenysége alá. A nem kifejezetten ilyen gyerekekkel, fiatalokkal dolgozó tagok munkájában nagy szerepet kap a valamilyen okból hátrányos helyzetű tehetségesek támogatása a közösségekben. Igye-keznek az integációhoz megfelelő hátteret biztosítani.

Különösen lényeges, hogy több óvoda is tagja az SNI Tehetségeket Segítő Tanácsnak, mert a hátrányok kialakulásának megelőzése, illetve a hátrányos hatások csökkentése korai gyerekkorban igen hatékony lehet. Így a korai tehetséggondozás, az iskola megkezdése előtti években már jelentősen hozzájárulhat, hogy a későbbiekben tanulási, be-illeszkedési és magatartásbeli zavarok helyett tehetség alakuljon ki.

Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács célkitűzései:

- Összefogni a tehetségsegítésben dolgozó szakembereket (óvodapedagógusok, tanítók, tanárok...), akik megosztják tapasztalataikat, tudásukat egymással
- Tehetségpontok, egyesületek, magánszemélyek bevonása
- Tehetségnapok szervezése – a szakembereknek konferencia, lehetőség a gyerekek produktumainak kiállítására, szülői fórum
- A különböző tehetségterületek áttekinthetősége, segítségnyújtás
- A tehetségek nyomon követésére terv kidolgozása
- Kapcsolatfelvétel másik Tehetségsegítő Tanácsokkal
- A partnerekkel közös program kidolgozása

A Tanács fő tevékenységi körei:

- Szakmai támogató háttér a Tanács tagjait alkotó szervezetek, intézmények számára
- Tudományos háttér a tehetségazonosító, gondozó, fejlesztő tevékenység számára.
- Folyamatos utókövetési szerepet végez a tehetségazonosítás során kiválasztott tehetséges fiatalok esetében.
- Információs bázisként szolgál a tagjainak.

Vezetősége:

 

Elnöke: Phd Gyarmathy Éva, gyarmathy.eva@gmail.com
Elnökhelyettese: Potocki Ferencné, potockiagi@tehetsegmuhely.eu
Titkár: Hegedüs Kisztina, hegedus.krisztina@sni-tst.eu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére