Jelenlegi hely

Március elején lesz a 2. Magyar Filmhét

A Magyar Filmakadémia a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2016. március 1. és 6. között rendezi meg a 2. Magyar Filmhetet.

A Magyar Filmhét célja, hogy a nagyközönség és a filmszakma képviselői megismerhessék a 2012 és 2015 között bemutatott nagyjátékfilmeket és a 2015-ben, bemutatott TV - játékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket és animációkat. Idén összesen 273 film kerül vetítésre.  

A vetítéseken túl az érdeklődők kísérőprogramokkal is találkozhatnak március első hetében. A Filmhét többek között a 86 éves korában elhunyt Oscar-, BAFTA- és Emmy-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg, aki élete végéig szívén viselte a hazai filmgyártás ügyét, és a fiatal magyar operatőrök támogatásából is kivette a részét. A 2. Magyar Filmhéten rá is emlékezünk: a legendás operatőr Magyarországon eddig nem látott, forgatási teszt-polaroid képeiből szerveznek kiállítást, valamint levetítik Brian De Palma Fekete Dália című filmjét, melynek fényképezéséért 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra Zsigmond Vilmost.

A 2. Magyar Filmhét díjait a Magyar Filmakadémia tagjai ítélik oda titkos szavazással, amelyet seregszemle végén, március 6-án, ünnepélyes keretek között nyújtanak át a díjazottaknak.

Részletes program: http://filmhet.hu/programok

Forrás: filmhet.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére