Jelenlegi hely

Mackófesztivál az Állatkertben

Szombattól keddig négy napon át tartó Mackófesztivállal várja a nagyközönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert. A fesztivál keretében a különféle medvékhez kapcsolódó programokat, látványetetéseket, arcfestést, kézműves foglalkozást, mézkóstolót és sok más érdekességet kínál a városligeti intézmény. A 14 éven aluli gyermekek pedig – ha brummognak is – díjmentesen léphetnek be. Február 2-án kedden a szokásos medveárnyék észlelést is megtartják.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Mackófesztivált a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A négynapos fesztivál január 30-tól február 2-ig, vagyis szombattól keddig tart, s ebben az időszakban számos, a medvékhez kapcsolódó látnivalóval, eseménnyel, ismeretterjesztő programmal várják a nagyközönséget.

Az „állati találkozások”, illetve látványetetések sora a fesztivál mind a négy napján 9:30-kor kezdődik a vörös macskamedvéknél: a kis pandának is nevezett állatok, Ambrus és Aurora egy tálból „cseresznyéznek” ebben az időpontban. 10:30-kor a kamcsatkai medvék kifutójához invitálják a nagyközönséget, 13 órakor a koalák (bár ők nem igazi medvék, hiszen az erszényesek közé tartoznak) kapnak friss eukaliptuszt, 14 órakor pedig a Varázshegy belsejében ismerkedhetnek meg a medvék világával az érdeklők.

A Varázshegyben mind a négy napon 10 és 16 óra között kézműves foglalkozások, arcfestés, illetve játékos ismeretterjesztő programok várják a látogatókat, köztük is elsősorban a gyermekeket, a családokat. Ugyancsak a Varázshegy lesz a „Mackó Show” helyszíne, amelyen Görbivel, Banditával és Nyalival ismerkedhet meg a közönség. A két hétvégi napon lesz még mézkóstoló is, mi több, a Gödöllői Mézmúzeum is bemutatkozik. Szombaton 11 és 14 órai kezdettel a Bóbita Band zenés műsora szórakoztatja a Mackófesztivál résztvevőit, vasárnap 11 órakor pedig Dolák-Saly Róbert „Én vagyok a kedvenc állatom” című műsorára, illetve azonos című könyvének dedikációjára is sor kerül.

Február 2-án délelőtt 11 órakor természetesen a hagyományos medveárnyék észlelést is megtartják. A népi időjóslás hagyományai szerint ez a nap jeles nap a kalendáriumban, s az aznapi időjárás alapján meg lehet becsülni a tél hosszát. Ráadásul ez a hagyomány összekapcsolódott azzal a népi megfigyeléssel, hogy a telente kevésbé aktív medvék nyomaival ettől az időszaktól kezdve találkoztak ismét az erdőkben. Ezért a néphit szerint a medve ilyenkor jön elő a barlangjából, s annak megfelelően lehet az időt megjósolni, hogy az állat meglátja-e az árnyékát. A medveárnyék észlelésre a kamcsatkai medvék kifutójánál kerül majd sor.

Azért, hogy a Mackófesztiválra minél többen ellátogathassanak, a négy nap során díjmentesen beengedik a kertbe azokat a 14 éven aluli gyermekeket, akik érkezésükkor a főbejáratnál brummognak. Egyébként sok család körében hagyomány ilyenkor az is, hogy az aprónép valamilyen „medvés” viseletben, például „mackófüles” sapkában érkezik.

Bővebb információval szolgál a Fővárosi Állat- és Növénykert Kommunikációs Osztálya.

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére