Jelenlegi hely

Mintegy 1,2 milliárd forintból újult meg a Heim Pál Gyermekkórház

Mintegy 1,2 milliárd forintból újították fel a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház hat telephelyének kilenc épületét - közölte Nagy Anikó, az intézmény főigazgató főorvosa hétfőn Budapesten.

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: a kormánynak is köszönhetően az egészségügyi ágazat többletforrásokkal gazdálkodhat.

Nagy Anikó kiemelte, az elmúlt 35 év egyik legnagyobb gyermek-egészségügyi fejlesztése fejeződött be, hiszen minden épületükben korszerűsítették például a szigetelést, kicserélték a nyílászárókat, sőt van, ahol napelemeket és hőszivattyút is beszereltek.
Hozzátette, hogy az uniós forrás teljes kerete meghaladja a kétmilliárd forintot, így - mintegy 1,2 milliárd forintból - egészségügyi eszközöket is vásárolnak a kórházba.
Rétvári Bence azt mondta: az utóbbi években mintegy ötmilliárd forintot költött az állam a gyermekegészségügy fejlesztésére, és a mostani energetikai korszerűsítés, amely "új ruhába öltöztette" a kórház épületeit, ezt az összeget egészíti ki.
A mostani munkálatokat kevesebb mint egy év alatt fejezték be - tette hozzá. Az államtitkár példaértékűnek nevezte, hogy a kormány az elmúlt időszakban mintegy 500 milliárd forintot költött az egészségügy fejlesztésére.
"Most már az egészségügy teljes területén elmondhatjuk, hogy (...) míg korábban 2,3 százalékos mértékben a forráskivonás volt jellemző az egészségügyre, az utóbbi években ez a szaldó - szerencsére - pozitívba fordult, és forrástöbblettel számolhat az ágazat" - tette hozzá.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére