Jelenlegi hely

Társasjáték-olimpiát rendeznek Budapesten

November utolsó hétvégéjén rendezik meg a Társasjátékok ünnepe elnevezésű programot Budapesten, a Lurdy Ház konferenciaközpontjában, ahol az esemény keretein belül sor kerül az idei társasjáték-olimpia versenysorozat döntőjére is.

A Nebuló XXI. Alapítvány főszervezésében november 28-29-ére szervezett modern családi és felnőtt játékok országos fesztiválján több mint 200 asztalon lesz lehetősége a helyszínre látogatóknak kipróbálni a legjobb magyar és külföldi logikai, taktikai, stratégiai és családi társasjátékokat szakértő játékmesterek segítségével - közölték a szervezők az MTI-vel. A Társasjátékok ünnepét először 2012-ben rendezték meg és ezzel egy időben indult el a "Társasjátékos Olympia" elnevezésű versenysorozat is, amelynek keretében idén is a magyarországi játékklubok és iskolák szerveztek versenyeket olyan taktikai és stratégiai játékokból, mint a Dominion, a Carcassone vagy a 7 csoda. A versenysorozaton ebben az évben csaknem 500-an vettek részt és 150-en jutottak be a budapesti döntőbe.

A rendezvény a bemutatókon és a versenyen kívül lehetőséget teremt szakmai kerekasztal-beszélgetésekre is, amelyeken egyebek mellett a magyar társasjáték-kiadásról és a játékfejlesztésről esik majd szó. Három évvel ezelőtt, a Társasjátékok ünnepe indulásakor mintegy 300 versenyző és érdeklődő volt jelen a programon, tavaly ez a szám már meghaladta az 1000 főt, idén ennek duplájára számítanak a szervezők.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére