Jelenlegi hely

Tehetséges fiatalok kaptak ösztöndíjat a Nemzeti Tehetség Program keretében

A Nemzeti Tehetség Program keretében hétfőn adtak át első alkalommal egyéni ösztöndíjakat Budapesten, az első körben hatvan fiatal részesült a támogatásban.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, a programot öt évvel ezelőtt indították, eddig csak civil szervezetek, állami tehetséggondozó intézmények pályázhattak, ettől az évtől azonban egyéni ösztöndíjakat is átadnak. E célra az idén a 2,8 milliárd forintos keretösszegből 260 milliót szánnak.

 

Fotó: Botár Gergely / Miniszterelnökség

 

Hozzátette, az első körben hatvan fiatal részesült a támogatásban, de az egyéni ösztöndíjakra a forrás kimerüléséig folyamatosan lehet pályázni. A sport, a tudomány, illetve a művészet terén tehetséges fiatalok vagy egyszeri - 100 ezer és 1,5 millió forint közötti - támogatásban részesültek, vagy pedig 10 hónapra szóló ösztöndíjat kaptak, amelynek összege havi 10 ezertől 150 ezer forintig terjed - mondta az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte, azoknak szeretnének az ösztöndíj formájában segítséget nyújtani, akikben megvan a szorgalom, az elszántság és a kitartás, ám egy "kis plusz" anyagi támogatás hiányzott még nekik.

 

Fotó: Botár Gergely / Miniszterelnökség

 

Úgy fogalmazott, a tehetség lehetőség a boldogulásra, a sikerre és a kiemelkedésre. Az ösztöndíjasoknak ezért azt tanácsolta, tekintsék a tehetségüket lehetőségnek, amely ugyan felelősséggel jár, de ezzel együtt örömforrás és élvezet is.

A Nemzeti Tehetség Program ez évi pályázatait az Emmi megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg július 28-án. Ezek keretösszege 2,8 milliárd forint, amely kétszerese a tavalyi összegnek és több mint háromszorosa a 2013-as keretnek. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok képezik, ezt a kormány az összegyűlt adóbefizetésekkel egyenlő összeggel egészíti ki. A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadta el. A program célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg.

 

Forrás: www.kormany.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére