Az iskola 1993-ban vette fel Ádám Jenő zenepedagógus nevét. 1996-ban nagyszabású ünnepi hangversennyel emlékeztünk meg névadónk születésének 100., 2000-ben pedig iskolánk alapításának 90. évfordulójáról.
Zeneiskolánk alapfokú művészetoktatási intézmény. A fővárosban a közepes nagyságú zeneiskolák közé tartozunk, kb. hétszáz tanulónkat közel ötven tanár tanítja. A hangszeres oktatás egyéni, az elméleti foglalkozás csoportos formában történik. Növendékeink egy része a központi épületben tanul, a többiek a kerület iskoláiban és óvodáiban részesülnek zeneoktatásban. A dalosjáték és előképzős csoport foglalkozásait a növendékek a közismereti iskolákban (óvodákban) látogathatják.
Tanáraink nagy hangsúlyt fektetnek a tanulók zenei képességének és személyiségének formálására. A hangszeres foglalkozásokat egyéni órák keretében tartjuk.
Fontos, hogy tanulóink megismerjék az együtt muzsikálás örömét, a különböző együttesek adnak erre lehetőséget: Régizene együttes, Gitáregyüttes, „Tücsök” zenekar, Fúvós zenekar, Szimfonikus zenekar. Az együttesek fellépéseik alkalmával nemcsak a kerületben, de a fővárosban és vidéken is öregbítik a ferencvárosi zeneoktatás hírnevét. A szimfonikus zenekar például már több alkalommal vendégszerepelt a Bécsi Ünnepi Játékok rendezvényein.
Növendékeink a fővárosi és országos versenyeken számos kiemelkedő helyezést érnek el. Említésre méltó 1993-ban a Zeneiskolák Országos Vetélkedője – mely a Magyar Rádió és Televízió nyilvánossága előtt zajlott – intézményünk országos III. díjat kapott, valamint megnyerte Budapest Főváros Önkormányzata Kulturális Bizottságának különdíját, mint a versenyen legeredményesebben szereplő fővárosi zeneiskola.
Évente több növendékünk választja a zenei pályát és sikeres felvételi vizsgát tesz középfokú zenei intézményekbe.
2001-ben az Ádám Jenő Zeneiskola közössége, a Ferencvárosi Önkormányzat képviselőtestületétől, a helyi közösség szolgálatában végzett kiemelkedő munkájáért, FERENCVÁROSÉRT emlékérem kitüntetést kapott.
2007 decemberében az Országos Minősítő Testület, szakmai megmérettetése alapján, Kiválóra minősítette intézményünket.
2011 júliusától Kokas Ferenc intézményünk új igazgatója.
Forrás: www.ferencvarosizeneiskola.hu