Jelenlegi hely

Készítsük ovisunkat játékosan az iskolára! - Megfigyelés, emlékezet fejlesztése

Az óvodában szülői értekezleten előkerült az egyik általában nagy vitákat kiváltó téma: Készítik-e a gyerekeket az iskolára az óvodában? Oldanak-e meg feladatlapokat, kapnak-e foglalkozás keretében írásos feladatokat a gyerekek? 

Természetesen nálunk is vélemények és ellenvélemények (és persze határozott állásponttal rendelkező anyukák smiley ) feszültek egymásnak. 


Nem célom, hogy egyik vagy másik oldal igazát erősítsem, inkább e helyett összegyűjtöttem néhány olyan játékot, játékos feladatot, amivel az iskolaérettséghez szükséges készségeket mi magunk is fejleszthetjük – feladatlapok nélkül otthon, utazás vagy séta közben, jártunkban-keltünkben.  Mert azért én is azon az állásponton vagyok, hogy ráérnek majd az iskolában feladatokat oldani, mikor muszáj sad . Addig fejlesszük játékokkal, játékosan, mert hiszem, hogy azzal eredményesebb….az együtt töltött időről nem is beszélve. 


Cikksorozatunkban az alábbi készségek fejlesztéséhez adunk ötleteket és természetesen szívesen fogadjuk a Te javaslataidat is, kedves olvasónk: 

 

1.    Megfigyelés, emlékezet fejlesztése

  • Séta, bevásárlás során érdemes nyitott szemmel látni, otthon pedig felidézni a dolgokat – pl. milyen állatokat, milyen autókat láttunk. Meg is állapodhatunk előre, hogy mit fogunk megfigyelni könnyítésképpen. 
     
  • Mi változott? – 4-9 db tárgy megfigyelése, utána sorrendjének megváltoztatása vagy hozzáadunk, elveszünk belőle. Ezt még akár bevásárlás során is játszhatjuk – mi került újonnan a kosárba.
     
  • Megelevenedő szobrok – szoborként állunk valamilyen mozdulatban, a gyermek figyel.  Becsukja a szemét, mi addig változtatunk a mozdulaton. Mit változtattunk? Utána legyen ő a szobor. 
     
  • Párkereső memória játék – nagyon sokféle kapható az üzletekben, de ezt akár készíthetjük  mi magunk is együtt a gyerekkel.  10-12 pár kép ajánlott hozzá. Ezeknek nem feltétlen kell teljesen egyformának lenni, lehetnek ellentétpárok is vagy valamilyen logika alapján összetartozó (pl. azonos érzést kifejező arcok, anyaállat és kölyke) képek valamilyen tulajdonság alapján összetartozó dolgok (pl. azonos színűek, azonos számúak, azonos formájúak stb.
     
  • Két tárgy, élőlény közötti hasonlóságok, különbségek megfigyelése, azok szóbeli megfogalmazása – pl. friss kifli – száraz kifli, alma-körte
     
  • Kitől kaptad? – egy –egy kedves játék, könyv történetére való visszaemlékezés vagy egy közös kirándulás, élmény felidézése – ez természetesen a szókincset és a kommunikációt is fejleszti :)

 

  • Mi van a kezemben? – először megfigyeljük, megtapogatjuk, utána kosárba tesszük, letakarjuk vagy pokróc alá rejtjük és tapogatással kell felismerni a tárgyakat. Ezt nehezíthetjük úgy, hogy mi mondjuk meg, hogy mit húzzon ki. Később egyre hasonlóbb tárgyakkal tehetjük még érdekesebbé és nehezebbé a játékot. 
     
  • Mit tegyünk az iskolatáskába? – ez játszható menetközben is, otthon is, ketten és nagyobb társaságban is. Valaki elkezdi mondani: „Betettem az iskolatáskába egy radírt. (pl)” Következő folytatja. „Van az iskolatáskába egy radír, én teszek az iskolatáskába egy vonalzót. Van benne egy radír és egy vonalzó.” és így tovább, a következő mindig elsorolja, hogy mi van a táskában és ő is beletesz valamit.  Ha többen játszunk és valaki elrontja adhat zálogot – amit aztán jó móka kiváltani – vagy egyszerűen kieshet és a végén marad egy győztesünk.  Ha többen játszunk, akár körben ülve ténylegesen is mehet kézről kézre egy iskolatáska – szimbolizálva, hogy valóban iskolások leszünk hamarosan. 

  •  

 

Szerző: Veszprémimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére