Jelenlegi hely

Önkormányzatok a családok mellett

Azt látjuk, hogy egyre több családbarát kezdeményezés működik az országban, amely számunkra azt jelenti, hogy a családbarát közgondolkodás, a kormány szándékainak megfelelően, egyre inkább erősödik – mondta el köszöntőjében Fűrész Tünde család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által, a Népesedési Világnapon szervezett „Családbarát Önkormányzat 2015 díj” ünnepélyes díjátadó ünnepségén a XII. Kerületi MOM Kulturális Központban.

A helyettes államtitkár hozzátette: „Magyarország demográfiai kihívásokkal küszködik, amelyre az elmúlt években családbarát intézkedések bevezetésével reagált a kormány. Ennek a pozitív jelei már látszanak: a tavalyi évben 3,2 százalékkal több gyermek született, az idei év első négy hónapjában pedig további 3 százalékkal nőtt a születések száma. Emelkedik a termékenységi ráta, immár 1,4, amely az utóbbi 1997 óta nem volt ilyen magas. Nő a házasságkötések száma is, miközben csökkenésnek indult a válások száma. Kimondható tehát: a családpolitikai reformok működnek, kezdik elérni a kívánt hatásukat.”

Családbarát Önkormányzat díj Fotó: NOE

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete által a Népesedés Világnaphoz kötődve átadott díjak odaítélése kapcsán többek között olyan szempontok kerülnek mérlegelésre, mint az önkormányzat érdemi lépései a gyermekeket nevelő családok és az idősek érdekében, családbarát városfejlesztés, akadálymentesítés, családbarát szolgáltatások, közlekedési lehetőségek, fiatal családok támogatása, a gyermekvállalást segítő programok.

Családbarát önkormányzat 2015 díjat kapott Alsómocsolád, Budapest XVI. kerülete, Dévaványa, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Tata és Veszprém.

Forrás: www.kormany.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére