Jelenlegi hely

„Légy ott a kertben!”

Időpont: 2026. június 5-7.
Helyszín: Budapest, több helyszín

Idén június 5–7. között rendezik meg országszerte a „Légy ott a kertben!” eseménysorozatot országszerte.

Történeti kertek, kastélyparkok, arborétumok, gyűjteményes kertek, illetve idén vidéki és városi magánkertek is megnyitják kertkapuikat az érdeklődők előtt, melynek során változatos programok és szakmai vezetés mellett jobban megismerkedhetnek közös kertépítészeti örökségünkkel.

A rendezvénysorozat tematikája idén az öt érzékszerv közül a látás köré épül, így a Látvány mottót viseli. A kertekben, parkokban, arborétumokban a sétautakat és ösvényeket járva elénk tárul a növények sokfélesége és színeinek kavalkádja, ami mind vizuális élményt jelent a látogatók számára. Egy-egy vezetett séta alkalmával felfedezhetjük a színek és formák szerepét a kertekben.

Az idei tematika mentén számos kertben, parkban vehetnek részt vezetett kertlátogatásokon, családi programokon, kerttörténeti előadásokat. Koncerteket is hallgathatnak, a gyerekeket pedig több helyszínen interaktív játékok várják.

Programok Budapesten és környékén

„Szakvezetett séta a Budai Arborétum növénygyűjteményében”

Légy ott a kertben! Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum - „Egy történeti kert kezelése ökologikus szemléletben”

„Mesélő fák” kert- és irodalomtörténeti szakvezetés a Jókai-kertben

Gyógynövénykutató Intézet, Budakalász

„Kertlátogatás a Keramikus Kertjében”, Gödöllő

Zuglói Japánkert, Budapest

További infó és részletes program

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére