Jelenlegi hely

Háromnapos fesztivállal indul a vakáció – Jön a Gyerek Sziget

A Hajógyári-sziget árnyas fái közt június 19-től 21-ig a Generali Gyerek Szigeten koncertekkel, bábszínházzal, tánccal, cirkuszi forgataggal, ugrálóvárral, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a családokat.

Az ingyenes programsorozaton az idei újdonságok közé tartozik a természetközeli relax kabin vagy a Hamupipőke magmeditáció, a zárónapon, június 21-én vasárnap estére pedig megszületik a Hajógyári-sziget közösen szőtt meséje egy közösségi mesealkotás során.

A nagyszínpadon június 19-én pénteken a Superar gyermekkórus nyitja a programot, utána Majorka Színház A só című előadása érkezik, majd Halász Judit Csiribiri című koncertje zárja a napot.

Szombaton a Lóca Együttes után a Belvárosi Betyárok gondoskodnak a jó hangulatról, este pedig a Kaláka Nálatok laknak-e állatok? című műsora várja a közönséget. Vasárnap az Apacuka koncertjével indul a nap, majd a Kámfor Bábszínház kozmikus kalandja következik, a hétvégét pedig a Kiskalász zenekar koncertje zárja.

Az idei év egyik különleges programja a Hajógyári-sziget meséje című közösségi mesealkotás. A nap során folyamatosan épülő történetekhez minden érkező gyermek hozzáadhat egy szereplőt, helyszínt vagy eseményt, amelyekből élő mesélés közben bontakozik ki a Hajógyári-sziget képzeletbeli világa. A Duna titkai, beszélő fák és mesebeli hajók történetei fonódnak össze a gyerekek fantáziájából megszülető közös mesében.

A Gyerek Paradicsomban idén az élő környezet és a természet kerül a középpontba. A természetközeli relax kabin minden érzékszervre ható élményt kínál hangokkal, illatokkal, érintésekkel és színekkel, míg a Titkos Kert workshopon saját kis növénykert készülhet palántázással és ültetéssel.

A Néprajzi Múzeum helyszíne az idei évben még nagyobb területen várja az érdeklődőket, a Babajátszó környékén pedig új fejlesztéssel foglalkozó szervezetek és alapítványok mutatkoznak be. A Platán Babaszínpadon mondókák, mesék és hordozós táncprogramok várják a legkisebbeket és szüleiket.

A Karamella Cirkuszvilág sátraiban egyszerre lehet aktívan bekapcsolódni és ámulva figyelni a cirkusz varázsát. A zsonglőrködés, artista játékok és bohóctréfák mellett sok gyerek itt találkozik először a cirkusz világával, és talán innen indul a jövő artistáinak története is.

A Karzat Színház utazó játékfaluja, a Kukutyin ismét életre kelti a régi mesterségeket. A gyerekek és a családok közösen segíthetnek rendet rakni a cégtáblák és cégérek között, miközben a hátsó udvarokban veteményesek, gyümölcsfák és ügyességi feladatok várják őket.

A hagyományosan népszerű programok sorában lesz állatsimogató, Kerek Perec Gasztronómiai Játszótér, óriás ugrálóvár, úgynevezett bagjump, rekeszmászás, társasjáték helyszín, cserkésztábor, Trillamanók gyermekműsor, Kezes-lábas Játszóház, valamint Generali akadálypálya és szűrőbusz.

A Kézműves Palotában egész hétvégén kreatív foglalkozások várják az alkotni vágyókat. Készülnek állatos, hercegnős és szuperhősös álarcok, virágkoszorúk, papírkoronák, szuperhős figurák, repkedő lepkék, saját rajzos legyezők és gyöngyfák is

A rendezvényre a belépés ingyenes, a programok 10-től 18 óráig tartanak. 

RÉSZLETES PROGRAM

Időpont: 2026. június 19-21.
Helyszín: Budapest, III., Hajógyári-sziget

Forrás: gyereksziget.hu, MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére