Jelenlegi hely

Kedvenc adventi vásáraink Budapesten

Az advent a várakozás időszaka, ilyenkor az ünnepre hangolódást segíti, hogy a város is varázslatos díszbe öltözik és sok értékes program várja a családokat. A rohanó hétköznapokon jól esik megállni és megpihenni, találkozni és feltöltődni.

Színházi előadások, koncertek, fényfestés, korcsolyapályák, vásári forgatag, kézműves portékák, színes programok, betlehemes játék, adományozás. Megmutatjuk a legkedveltebb budapesti karácsonyi vásárokat. Kellemes készülődést kívánunk!

Fényjáték és vásári forgatag
Adventi Ünnep a Bazilikánál

Az Advent Bazilika négy alkalommal, 2019-ben, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is elnyerte az „Európa legjobb karácsonyi vására” címet. Több újdonsággal várják a látogatókat, ilyen a csillagos égboltot idéző fényháló, a hatalmas karácsonyfa, a körülötte található színpad és a Mikulás széke. A színpadon élő koncertek, kulturális produkciók lesznek, a Bazilika homlokzatára vetített 3D fényfestés minden nap 17.30-tól látható.

A Bazilika előtt áll a betlehemi jászol és itt díszíti a teret az a monumentális adventi koszorú is, amelynek gyertyáit vasárnaponként gyújtják meg. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Együtt az Autistákért Alapítvány hívja fel a figyelmet az adakozás fontosságára.

További információ

Időpont: 2025. november 14.- 2026. január 1.
Helyszín: V., Szent István tér- Zrínyi utca

Hangulatos és családias
Advent Óbudán

Idén is ünnepi díszbe öltözik Óbuda Fő tere az adventi hétvégékre. A koncertek, táncelőadások, gyermekműsorok mellett kézműves vásár és szelfipont várja az érdeklődőket a Fő téren. Ingyenes jégpálya lesz a Fő téren és a Békásmegyeri piac közösségi terén.

December 6-án estig a Mikulás és manói a mézeskalács házban fogadják a gyerekeket. December 21-ig, kézműves-foglalkoztatóval várják a kezű kicsiket. Karácsonyi fotópontok a Fő terén és a Szentlélek téren is lesznek, sőt a gyerekek találkozhatnak a Jégvarázs szereplőivel, Olaffal és Elzával az Advent Óbudán minden szombatján és vasárnapján 10.30–11.30 óra és 17.00–18.00 óra között.

További információ

Időpont: 2025. november 28. - december 23. (a korcsolyapályák január 15-ig vannak nyitva)
Helyszín: III., Óbuda, Fő tér

Klasszikus, új köntösben
Vörösmarty Classic Xmas

A Vörösmarty tér közepén álló Vörösmarty szobrot látványos hógömb, dekorációs elemként és multimédiás információs pontként is szolgáló ledfal veszi körül. A tavalyi évhez hasonlóan QR-kóddal aktiválható közösségi játék is indul, a gyerekek pedig ingyenesen utazhatnak a kisvasúton.

További információ

Időpont: 2025. november 14.- december 31.
Helyszín: V., Vörösmarty tér

Városháza Téli élménypark és Karácsonyi vásár 

A Deák Ferenc téren karácsonyi vásárral, a Városháza parkban pedig jégpályával várják a látogatókat. November 14-től január 21-ig minden nap lehet korcsolyázni a Városháza parkban, ahol jégfolyosóval egybekötött különleges jégpálya épült. Hagyományos karácsonyi édességeket, ételeket és italokat, valamint magyar kézműves termékeket lis ehet kapni. 

Az adventi hétvégéken gyertagyújtás és zenei programok várják az érdeklődőket. December 6-án ellátogat ide a Mikulás. A Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz-akciója is kitelepül a Városháza parkba, ahol december 18-ig várják a hátrányos helyzetű, vagy nehéz körülmények között élő gyerekek részére a cipősdobozba csomagolt hasznos és kedves ajándéktárgyakat, játékokat.

További információ

Időpont: 2025. november 14. - 2026. január 10.
Helyszín: V., Városháza tér, Deák tér

Ünnepváró forgatag a Hagyományok Házában

December 12. és 14. között a Hagyományok Háza ismét megnyitja kapuit azok előtt, akik a karácsonyi készülődést nem rohanásként, hanem közös élményként szeretnék megélni. Három napon át adventi programok, meghitt koncertek, bábelőadások, kézműves vásár, ajándékkészítő műhelyek, gyermektáncház, mesemondás és mesterségbemutatók várják az érdeklődőket – mindez egy varázslatosan ünnepi környezetben.

További információ

Időpont: 2025. december 12-14. 
Helyszín: Hagyományok Háza, I., Corvin tér 8.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére