Jelenlegi hely

Nyárvégi madárgyűrűző akció a Naplás-tónál

Időpont: 2025. augusztus 8-25.
Helyszín: Budapest, XVI., Naplás-tó

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 12. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 8-25. között várja az érdeklődőket.

A madarak befogása és gyűrűzése az időjárás függvényében naponta reggel 6 órától délelőtt 10 óráig, illetve 19 órától naplementéig tart majd.

A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik, esős időben, valamint nagyon erős szél esetén azonban a gyűrűzés szünetel. Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek. Emellett részesei lehetnek a gyűrűzésnek, amelynek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.

A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy felvételek készítésére a reggel 7 és 9 óra közötti időszak a legalkalmasabb, ekkor lehet ugyanis a legnagyobb bizonyossággal madárra számítani. 10 és 18 óra között a madármozgás megáll, illetve a hálókat is összehúzzák.

Tavaly 50 madárfaj 3935 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban.

Megközelítés:

  • gépjárművel a Naplás úton lehet jönni, a tó partján bőven van parkolási lehetőség kiépített új kerékpár út is vezet a tóhoz
  • tömegközlekedéssel: Örs vezért tere felől a 45-ös busszal az Anilin utcai megállóig, majd innen a Szilas-patak mentén lehet eljutni a tóig 25 perc kellemes sétával. A 46-os busszal (Rákoskeresztúr és Újpalota között közlekedik) az erdei bekötőút megállóig kell jönni, innen 15 perc sétával érhető el a bázisunk. Utóbbi busz fél óránként jár, ezért érdemes megtervezni az utat. Részletek: bkk.hu

REGISZTRÁCIÓ NEM SZÜKSÉGES

Bármely korosztály részt vehet a programon.

Az érdeklődőket folyamatosan várják a program során.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére