Jelenlegi hely

Alakformáló fehérnemű, az új legjobb barátod

A januári hónapban mindannyian azt érezzük, hogy megváltjuk a világot alakformálás terén, és a strandszezont bombaformával indítjuk. Ahogyan azonban elérkezik a június, sokan azt vesszük észre, hogy sajnos nem sikerült megvalósítani a kitűzött célokat. Az itt-ott még mindig jelen levő plusz centik nem csak a strandon zavaróak, hanem a hétköznapokban és a hálószobában is. Megoldás azonban létezik ellenük addig is, amíg nem sikerül végleg megszabadulni tőlük. 

 

Az alakformáló fehérnemű a lascana.hu információi szerint is egyre inkább keresett. A nők többsége úgy van vele, hogy miért ne használnák ki az ebben rejlő lehetőséget, ha azzal magabiztosabbak és vonzóbbak lehetnek. Lássuk, melyek azok az érvek, amik az alakformáló fehérnemű mellett szólnak! 

Nyári ruhák alá is ideálisak
Míg télen a nadrágok és a pulóverek jótékonyan eltakarják a kritikus területeket, addig a meleg időben mindezek lekerülnek rólunk, és általában egy pántos ruhában igyekszünk átvészelni a hőségriadókat. A megjelenés azonban ekkor is rendkívül fontos, hiszen a munkahelyi és a magánéleti magabiztosságra egyaránt rányomja bélyegét. 

Még a legvékonyabb, testre simuló darabok is jól mutatnak akkor, ha az a bizonyos néhány centi plusz eltűnik az alakformáló fehérnemű előnyeinek köszönhetően. 

Alkalmi megjelenés tökéletes külsővel
Nyaranta egymást érik a rendezvények, melyek bizonyos esetekben alkalmi megjelenést tesznek szükségessé. A kis fekete is sokkal jobban mutat, ha a popsi, a csípő és a derék tájékán mindent tökéletesnek érzünk. Ebben igyekszik segíteni az alakformáló fehérnemű, mely még a melegben is kényelmes viseletnek bizonyul. A megfelelő melltartó kiemeli a vonzó domborulatokat, az alsók pedig a csípő vonalának alakításáról és a popsi kerekebbé varázsolásáról gondoskodnak. 

Igényes darabok, időtálló minőségben
Ha az alakformáló fehérnemű kerül szóba, akkor sokan még mindig azt gondolják, hogy ízléstelen darabokról van szó, amelyek nőietlenek és otrombák. A gyakorlat azonban megcáfolja ezt, ugyanis csipkével kombinált, akár önmagukban is szexi fehérneműket kaphatunk esetükben, méghozzá az alakformálás kínálta előnyökkel kombinálva. 

A teljes alá öltözet mellett választhatunk olyan darabokat is, amelyek csak a csípőt, vagy a combokat formálják, de a megfelelő betétek használatával akár több számmal nagyobb kebleknek is örvendhetünk. 

Klasszikus színek bármilyen ruha alá
Az alakformáló fehérnemű kapcsán az egyik legfontosabb felé támasztott követelmény az, hogy ne látszódjon át. A speciális varrással készült, tökéletes testre simuló anyagok felhasználásával előállított darabok garantálják, hogy teljesen láthatatlan lesz az alakformáló fehérnemű. További előnye, hogy a kínálatban mindenki megtalálhatja azt a darabot, amely egyéni adottságainak tükrében a leginkább szükséges. 

Az alsók, harisnyák, trikók, leggingek, száras alsók és body-k olyan sziluettet biztosítanak viselőjüknek, amilyenre mindig is vágyott. A még egyelőre meglévő kis pocak, vagy a kissé vastagabb comb sem jelentenek problémát, hiszen ezek minőségi alakformáló fehérnemű használatával kiválóan eltüntethetőek, ráadásul rendkívül kényelmes viseletet is biztosítanak. 

Az alakformáló fehérnemű egyre többek gardróbjában kap helyet, ugyanis évszaktól függetlenül remek választásnak bizonyul. Ne feledkezz meg viseléséről a nyári hónapokban sem, ugyanis a szemmel látható előnyök mellett az izzadság elvezetésében is segít, így biztosan nem lesz meleged benne. 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére