Jelenlegi hely

Minden, amit az anyaságról tudni akartál, és az is, amit nem ! (3)

Abban, hogy az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése, a legtöbb nő egyetért. Ám itt meg is áll a párbeszéd, mert a nehézségekről valahogy nem illik beszélni, pedig ezekkel az anyukák gyakran magukra maradnak.

A 2012-es Terézanyu pályázaton ezekről a tabukról írták meg történeteiket az anyukák, több száz nő vallott arról őszintén, hogy gyökeresen megváltozott az élete a gyermekvállalással.  A pályázatra beküldött legjobb írásokat nálunk is elolvashatjátok hétről - hétre. Íme az egyik 3. helyezéssel jutalmazott írás:

Nagyváradi Andrea: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással?

Anyának lenni szívás

Elég sok esetben.
Ó, emlékszem még én arra a csajra, akit a gyerekvállalás gondolatára bizony kilelt a hideg, és úgy gondolta, hogy majd. Egyszer, talán.

És arra a csajra is emlékszem, aki azt találta mondani pár héttel a huszonkilencedik születésnapja után: “azért a harmincadik szülinapomig jó lenne egy baba!” Ja, mert az a csaj is én voltam. A Kedves majdnem az árokba hajtott meglepetésében, ismerte ő már a véleményemet ez ügyben. Nem egészen két hónap múlva a “majdvigyázunkból” “HOPPÁ!” lett… Emlékszem, ahogy mondogattam neki azokban az első hetekben, hogy kapaszkodj! Pedig halálosan meg voltam ijedve, hogy terhes lehetek. És mégis: két hónappal a harmincadik születésnapom előtt megszületett a kisfiam, hódolat Fatália istennőnek, merthogy nő, az biztos.

A várandósság, a szülés hatalmas élmény volt, de arra nem lehet felkészülni, hogy mi lesz utána. A baba gondozása, az anyává válás nem mindenkinél automatikus. Egy háromgyerekes barátnőmtől hallottam a legjobb – kéretlen – tanácsot ez ügyben. Azt mondta az első gyerekéről beszélvén: “nem szerettem rögtön”.  Nekem ez olyan megnyugtató volt, az első rés a mások (képzelt) tökéletességének pajzsán.

Mert anyának lenni folyamatos lelkiismeret-furdalás. A Szuperanyák miatt. Ők azok, akik mindig jobban csinálják, szemük az önfeláldozás boldog tüzében ég, szívesen ugranak ebéd, alvás, szex, wc-zés közben, ha a gyerek felsír. És, ha a ded kiborítja a mikroba betett levest, úgy, hogy az végigfolyik a frissen festett falon, bele a csokis fiókba, rá a kutyára, majd bele is tapicskol, akkor az ő szemük nem rebben nagyon, és maximum annyit mondanak, hogy basztikuli. Nem úgy, mint én, aki édes anyanyelvünk magvasabb szókincsét matrózokat megszégyenítő módon alkalmazom hasonló helyzetekben, és még a tálat is bevágom a mosogatóba, úgy, hogy apró darabokra törik. Már az is mélyen megvetendő, hogy mikroban melegítem a gyerek kajáját, atyavilág, a sugárzás! A Szuperanyák ilyet nem tennének soha, mint ahogy még oly sok minden mást sem. Mondjuk leültetni a gyereket a három hónapos korában felfedezett és azóta imádott opera elé, hogy ebédelhessenek nyugalomban. Az opera az oké, persze, csak nem a számítógépen. A Szuperanya maga énekli el a könnyebb áriákat, miközben mosogat, haja fénylik, hasát behúzza – mármint azt az egy centiméteres hájacskát, ami a szülés után rajta maradt. És semmiképpen sem kesereg a régvolt alakja miatt.

Ellenben én gyakran sóhajtozom, hogy hajjaj, ha anno tudtam volna, hogy milyen jó melleim vannak! A húszas éveim végén, amikor kezdtem mondogatni, hogy „mintha lógnának”. Á, fogalmam sem volt, hogy milyen az, amikor egy mell úgy istenigazából lóg, amíg nem kezdtek a szoptatások ritkulni. Hogy a trauma teljes legyen, úgy két hónap után kiderült, hogy csak az egyik cici működik rendesen, a másik teljesen leállt rövid idő alatt. Ez – szerencsére – a fiamat nem érintette, aki 15 hónapos koráig szopott boldogan egy ciciből, ellenben az esztétikámat, na, azt érintette. Mert lett ugye az egyik oldalon a félig üres tejeszacskó, ami himbálózott rajtam, a másik oldalon meg a sárgadinnyényi méretekre megduzzadó, működő másik. Amikor először mentünk strandra, a Kedves előtt divatbemutatót tartottam, aminek célja nem a csábítás volt – sajna-, hanem a legkevésbé röhejes fürdőruha megtalálása, amiben nem olyan feltűnőek a felemás cicik. Szóval az önértékelésem volt már jobb is, mióta anya lettem, és nem csak a Szuperanyák miatt, sokkal inkább a saját magammal szemben állított elvárások miatt. Hogy én is szuper legyek. Hiszen a fent említett csaj – azaz én – laza volt, mondhatni vagány, nem hisztizett, higgadt volt az esetek nagy részében, és nem pánikolt.

Ehhez képest a nő, aki lettem, egy idegbeteg picsa.

Mert azt senki nem mondta, hogy az alváshiány és a tehetetlenség érzése leginkább ingerültségben csapódik le, amit az első hónapokban megfejel az a hormonzubogás, amit a szülés vált ki. “Nem alszik rendesen, brühühühűűű, fáj a hasa, brühühühűűű, nem gyógyul a gátsebem, brühühühűűű…”, stb. Bizonyára nagyon idegesítő lehettem, mégis emlékszem arra a szürreális jelenetre, amikor a három órája elmaradt kaki miatt zokogtam a Kedves ölében, miközben édesanyámmal karöltve teljes komolysággal vigasztaltak. Később pedig, amikor az én kicsi fiam nem és nem volt hajlandó átaludni az éjszakát, sőt, egyre rosszabbul aludt, az idegrohamokat váltogattam a zokogó görccsel. Aminek aztán természetes velejárója lett régi jó ismerősöm, a lelkiismeret-furdalás. De hiába mondogattam magamnak, hogy nem tehet róla, hogy az éjszaka közepén felébred, hogy aztán rajtam hömbölögjön másfél órákat, és rajtam kívül biztos, hogy senki sem lenne ingerült, akkor sem tudtam megállni. Pedig nagyon szerettem volna nyugodtan duruzsolni a fülébe, mert, bár akkor sem aludt volna el hamarabb, legalább magam előtt nem vizsgáztam volna le. Ő aztán anyából tényleg a legjobbat érdemelné.

Mert egyvalamit a Szuperanyák sem tudnak jobban nálam: a gyereküket szeretni. Másfél éve, mióta megszületett, leigázott, a rajongójává tett, imádom minden porcikáját, a pofazacskókra rászáradt álom-nyálszagról nem is beszélve. És, bár az esti fektetéskor szitokszavakat mormolok magamban, amikor nem akar elaludni, a saját ágyamban fekve aztán az ő fotóit nézegetem a telefonomban. És minden nap végén megfogadom, hogy másnap jobb leszek. Érte, miatta.

Jövő héten folytatjuk!

Ha nem várnál addig: látogass el máris Terézanyuhoz!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére