Nem jól van ez így...
Előre szólok, nem tudom, hogy lehetne jobban. Mit kell ahhoz csinálni, hogy jusson is, maradjon is időd mindenre, amire szeretnéd.
Ha frankó tippeket vársz tőlem és ettől a cikktől, akkor most csukd be az oldalt! Csak tudod járkál a fejemben egy sztori, meg néhány kérdés, és mivel úgyis lett pár perc "szabadidőm", gondoltam, megosztom most veled.
Szóval a legelső munkahelyemen, egy nagy multinál, ahol gyakornokként dolgoztam, volt egy szuper főnököm. Nevezzük Lajosnak.
Lajos nagyon okos, határozott, és nem mellesleg jó vezető volt. Nem csak a karrierje volt irigylésre méltó, de volt néhány utánozhatatlan munkahelyi tulajdonsága.
Többek között arról volt híres, hogy minden reggel pontban 9-kor ért be, és akármi is történt, 17:30-kor ő minden nap befejezte a munkát. Mondom még egyszer, mindezt egy igen felelősségteljes állásban!
Simán megtette, hogy nemet mondott egy késői meetingre, felállt egy megbeszélés közepén, elköszönt egy üzleti találkozón, és hazament 17:30-kor. Mert számára mindennél fontosabb volt, hogy a kisfia fürdetésénél jelen legyen.
Akkor, 20 éves fejjel azt gondoltam, ezt valószínűleg nem lehet sokáig csinálni. Előbb-utóbb ki lesz penderítve, és lesz helyette egy sokkal alázatosabb és agilisabb, túlórázni sem rest főnököm (vagy főnöknőm). De nem lett igazam.
Azért, mert mindeközben Lajos támadhatatlan volt a munkájában, és minden beosztottja imádta. Jó volt vele dolgozni. Pontos volt, következetes, lényegretörő, remekül priorizált, és sokkal fókuszáltabban dolgozott, mint más. De ami a legfontosabb: tudott nemet mondani.
Nem érdekelte, hogy nem túl népszerű azért, mert minden késést szóvá tett. Nem zavarta, hogy túl kockának, túl sarkosnak nézik a társosztályokon, amikor beolvasott például egy megbeszélésen a nem figyelő kollégáknak. Nem tűrte, ha szórakoznak az idejével, és ennek hangot is adott.
“Senkinek nincs joga pazarolni a másik idejét!"
Ez volt a mottója, és így negyvenhez közel én is azt gondolom, mélységesen igaza van!
Olyan akarok lenni, mint Lajos!
Mindenki panaszkodik körülöttem, hogy mennyire nincs ideje élni. Nincs idő a családra, nincs idő magunkra.
A gyerekeinket csak reggel és este futólag látjuk. Mindenhová rohanunk, egy mozi, egy kozmetikus szinte a luxus kategória a legtöbbünknek.
Baráti beszélgetések? Pf...ugyan már! Hány hónapig kell azt szervezni, hogy összejöjjön, és akkor is a fele tuti lemondja...
Miközben persze ömlik ránk, hogy mennyire fontos az én-idő, a pihenés, a családi- és baráti beszélgetések. Csak azt az egyet nem tudni, mikor és hol találunk erre időt.
Nem tudom, de talán ott kezdődik a dolog, hogy ha megbeszélünk egy találkozót, akkor nem késünk 30 percet….És ha valaki ezt velünk megcsinálja, akkor nem nyeljük le szó nélkül...
Ha egy munkát nem lehet befejezni a munkaidő végéig, akkor sem ülünk az irodában este 8-ig heteken át…
Ha akárcsak egy ember számít ránk, és hozzánk igazítja a naptárját, akkor tiszteletben tartjuk a munka-és szabadidejét...
És ha nem végeztünk a számunkra fontos, sürgős teendőkkel, akkor addig nem teszünk apró kis szívességeket másnak…
És persze a sort folytathatnám.
Naiv vagyok, lehet. Túl szigorú, túl kocka. És a világ nem ilyen...
Én nem tudom milyen a világ, de azt az egyet igen, hogy ezt a verziót még nem próbáltam.
Egyetlen kincsem van, amit a gyerekeimnek és a számomra fontos embereknek adni tudok, ez pedig az IDŐM.
Mi lenne, ha mostantól kicsit több beleszólásom lenne, hogyan osztom be?!
Legyen ez az újévi célom! - gondolom magamban elégedetten, és mikor próbálom kikotorni a táskámból a noteszemet, hogy mindezt le is jegyezzem, befut a kávézóba a legjobb barátnőm, és rámköszön: Na, mizu, te már itt vagy?
Igen, pont 30 perce...
Szerző: Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami -
EZ IS ÉRDEKELHET
Nyerj időt az Imamival: legyen több időd a szeretteidre és magadra!
Ingyenes előadás és workshop a női időgazdálkodásról
Vidi Rita időgazdálkodási szakértővel
Az országban 6 helyszínen
Bővebben ››
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges