Jelenlegi hely

Fővárosi Beszédjavító Intézet

 
Cím: 1077 Budapest., Izabella u. 1.
Telefon: 06-1/267 2433, 06-1/266 3205
Email: info.bj@fpsz.net
 

Szolgáltatásaink

1. Tanácsadásunkon szívesen látjuk azokat a szülőket, akik gyermekük beszédével,olvasási, írási, matematikai képességével kapcsolatban valamilyen problémát szeretnének megbeszélni, körüljárni, mert bizonytalanok. Szakember segítségével segítünk tájékozódni arról, hogy a felvetett problémával kell-e foglalkozni, és ha igen, akkor milyen lehetőségek nyílnak megoldásképpen. Ezen szolgáltatásunk egy-egy alkalommal vehető igénybe, amely 45 perces és ingyenes. Előzetes bejelentkezés szükséges.

2. Logopédiai vizsgálatunkon feltárjuk a gyermek beszéd és nyelvi fejlődésével kapcsolatos terápia szempontjából fontos információkat , illetve vizsgálati helyzetben a gyermek beszéd, és/vagy nyelvi problémáját. Ezután tudunk a gyermeknek megfelelő, személyre szabott terápiát ajánlani. A vizsgálatokra előzetes bejelentkezés útján tudunk időpontot adni. Abban az esetben, ha intézetünkben terápiát szeretne gyermekének, ezen az előzetes vizsgálaton minden esetben át kell esnie a gyermeknek.

3. Terápiáinkon a megfelelő logopédia vizsgálatok után, intézményünkben megkeressük azt a foglalkozástípust, amely a gyermeke esetében fennálló beszéd és / vagy nyelvi problémára a leghatékonyabb segítséget jelenti. Intézetünkben mindenféle logopédiai terápiát végzünk, szalmailag indokolt esetben egy gyermek akár több típusú logopédiai,illetve kiegészítő terápiában is részesülhet. A cél mindenképpen a hatékony, célravezető terápia avagy terápiaegyüttes megtalálása.

4. Konzultációnkra várjuk azokat, akik szeretnének egy beszédet, avagy nyelvet érintő problémát megbeszélni, körüljárni.

5. Mozgásfejlesztő foglalkozásainkon azokat a gyermekeket látjuk el, akiknek beszéd és nyelvi problémáinak hátterében mindenképpen némi mozgásproblémát is feltételezünk. Ezek megállapítását kiváló mozgásterapeutáink végzik, akik megfelelő szűrővizsgálatok után egyéni, vagy csoportos mozgásfejlesztő foglalkozásokon a gyermekek beszédfejlődését, a sikeres logopédiai terápiák eredményességét alapozzák meg. Ezeken a foglalkozásokon kizárólag azokat a gyermekeket tudjuk fogadni, akik intézetünkben logopédiai terápiát is kapnak.

6. Pszichoterápiáinkon azokkal a gyermekekkel foglalkoznak pszichológusaink, akik nyelvi és beszédproblémáik hátterében, vagy azok következtében pszihés problémával is küszködnek.

7. Korai fejlesztésünkre várjuk azokat a beszédükben, kommunikációjukban Akadályozott, esetleg nem beszélő gyerekeket, akik nem járnak óvodába és nem töltötték még be az ötödik életévüket. Ezeket a gyermekeket intenzív, komplex, személyre szabott terápiával próbáljuk kommunikációjukban, beszédfejlődésükben megsegíteni. Csapatmunkában logopédus, fejlesztőpedagógus, mozgásfejlesztő és pszichológus munkálkodik azon, hogy ezek a gyermekek minél korábban kapják meg a megfelelő segítséget.

8. Beszéd és nyelvfejlődési zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek integrációját vállaló intézmények támogatásakor módszertani intézetként azon beszédfogyatékosokat integráltan tanító, nevelő pedagógusokkal vesszük fel a kapcsolatot, akik ezen tevékenységükhöz útmutatást, kiegészítést szeretnének kapni. Tapasztalt kollégáink mind óvodás korú, mind alsó és felső tagozatos, illetve középiskolás sajátos nevelési igényű beszéd és nyelvi fejlődési zavarral küzdő együttnevelt gyermekek oktatásával, fejlesztésével, nevelésével kapcsolatban várja a kérdéseket, felvetéseket, hogy az integráció során felmerülő gondokra segítsünk megoldást találni.

Forrás: http://www.beszedjavito.hu/szolgaltatasaink

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére