Jelenlegi hely

Varga István Kereskedelmi Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola

 
Cím: 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.
Telefon: 368-7443, 243-0973, 368-7023, 454-0570, 368-0743, 454-0587
 
Igazgató: Dr. Varga Zoltán
 

Bemutatkozás

   A Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola az 1987/88. tanévben nyitotta meg kapuit, mint Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző. Két szakközépiskolai osztályban a négy éves, érettségi képesítő vizsgával záruló kereskedelmi szakközépiskolai képzéssel, négy szakmunkásosztályban a hároméves, élelmiszer eladó szakmunkásvizsgával záruló képzéssel indultunk.
Az iskola képzési profilja nem változott, a szakmai követelményekhez való alkalmazkodása folytán a szakmai képzési programja azonban módosult, a szakközépiskolai képzésben 1992-ben csatlakoztunk a kereskedelmi szakközépiskolai képzés korszerűsítési kísérletéhez. A szakmunkásképzésben az élelmiszer eladó szakmát pedig kibővítettük az élelmiszer- és vegyiáru kereskedő szakmai képzésre. Az 1996/97. tanévben beindítottuk a Szakmunkások Szakközépiskolája kétéves intenzív nappali képzését.
   A pedagógiai munka menetében követelt döntő fordulatot, hogy 1997-ben intézményünk iskola összevonás következtében egy közgazdasági, gépíró, gyorsíró szakközépiskola és szakiskola jogutód intézménye lett, hiszen így meg kellett felelni a bővülő képzési paletta kihívásainak.
Eredményesen pályáztunk a Középfokú Szakképzés Fejlesztés világbanki modelljére, aminek alapján 1998-ban szerződésben vállaltuk a közgazdasági és a kereskedelmi szakmacsoportban tanuló csoportok indítását. Ez lényegesen módosította a pedagógiai programunkhoz kapcsolódó helyi tantervünket, mivel átvettük a világbanki program NAT-konform tanterveit.
   A 13. évfolyamon, 1999 őszén elindítottuk az OKJ érettségire épülő, kereskedelmi és közgazdasági szakmacsoportba tartozó képzéseit; az egy éves képzési idejű szakon 2000-ben már végeztek is. Ugyan abban az évben elértük a 14. évfolyamot, a tanév végén pedig végeztek is a kétéves képzésben résztvevők.
   A szakiskolai képzés két évfolyamának teljesítése után a 2000/2001. tanévben elindult a nem érettségire épülő OKJ szakmai képzés az élelmiszer- és vegyiáru kereskedő szakmában, felváltva a hagyományos szakmunkásképzés formáját. A gépíró-, és szövegszerkesztő szakmában OKJ rendszerű, nem az érettségire épülő képzés az 1999/2000. tanévben indult.
2001/2002 tanévtől kezdődően a Kerettanterv alapján készített helyi tantervvel és óratervekkel folyik a szakközépiskolai és a szakiskolai képzés is, kereskedelmi, közgazdasági és ügyviteli szakmacsoportokban. A végzős tanulók igényeihez igazodóan ezekhez a szakmacsoportokhoz tartozó OKJ-s szakmákban végeztünk oktatást illetve tartottunk szakmai vizsgákat.
    A 2005/2006 tanév újabb feladatok ellátása elé állította intézményünket, hisz a fenntartó döntése alapján egy megszűnő közgazdasági és postaforgalmi szakközépiskola jogutódjává neveztek ki.

Tömören összegezve, közelítően öt ciklusban írható le iskolánk fejlődése:

•    Az 1987 őszétől 1992-ig tartó szakasz az iskolaalapítás és beindítás gyötrelmesen nehéz, konfliktusos időszaka volt, ami egyszerre esett egybe a társadalmi, gazdasági változások felgyorsult időszakával és a szakmai képzés radikális átalakulásának első, még sok bizonytalanságot hordozó korszakával.
•    A második ötéves ciklus 1992-től 1997-ig, annak az útkeresésnek az időszaka volt, amikor a körülöttünk lévő világ változásaiban egyre jobban feltárultak azok a tájékozódási pontok, amelyekhez már lehetett, és kellett is igazítanunk saját tevékenységünket, miközben sok körülmény hatására a puszta fennmaradás, a működőképesség fenntartása is sikernek számított.
•    A harmadik és negyedik ciklus az iskola fennállásának történetében egy olyan emelkedő időszak volt, ami hosszú távra megalapozta az eredményes tevékenység feltételeit. 1997-től 2007-ig sikerült kialakítani az önálló arculattal, kiküzdött eredményekkel és felemelő hagyományokkal rendelkező minőségi iskola kereteit és sok vonatkozásban tartalmi jegyeit. Ezek között elsőként emeljük ki a tantestület kohézióját, teljesítőképességét és pedagógiai elkötelezettségét. Másodikként a pedagógiai programunk tengelyét jelentő célt, hogy megadjuk az esélyt azoknak a gyerekeknek, akik az általunk végzett nevelő-oktató munka révén hozzájutnak azokhoz az ismeretekhez, képességekhez és kompetenciákhoz, melyek nélkülözhetetlenek a leszakadásuk megakadályozásához, önálló felnőtt életük sikeres viteléhez. Harmadikként pedig azt, hogy az iskolából kikerülő végzett növendékek hozzájárulhassanak szűkebb és tágabb környezetük jobbításához.
•    2008-tól az intézmény soha nem látott dinamikával változó oktatáspolitikai célkitűzések között végzi munkáját. A külső körülményeket adottságnak tekintve és az alapvetően jó infrastrukturális ellátottságunkra (szép épület, extra felszereltség, állandó, stabil pedagógus csapat) támaszkodva és a szülők igényeinek figyelembevételével azon dolgozunk, hogy a tartalmi oktató és nevelő munka színvonalát eredményesen fejlesszük.
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére