Jelenlegi hely

Tomori Pál Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

 
Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27.
Telefon: 06-1/362-1551
 
Igazgató: Jákli Gyula
 
Iskolánkról
 
Iskolánk Budapest XXII. kerületében, gyöngyörű ősparkos, csendes, mégis könnyen megközelíthető környezetben található. Az iskola épületének helyt adó kastély nagy része 1945 előtt épült, a Zsindely család birtoka volt.
Ma az épületben működik a Tomori Pál Főiskola - szakközép-iskolánk fenntartója -, és 64 db kétágyas, fürdőszobás kollégium. Az épület helyiségeit folyamatosan újítják fel, hogy azok oktatási tevékenységre minél alkalmasabbak legyenek.
 
A szakközépiskolában 2012. szeptemberében indul az oktatás-nevelés. Kettő osztályba várjuk a diákok jelentkezését. Az egyik osztály tanulói magyar-angol két tanítási nyelvű tematika alapján az első év után a tantárgyak egy részét angol nyelven tanulják. A képzés 5 éves.
A másik osztályba felvett tanulók az 5 év alatt a tantárgyakat az idegen nyelv kivételével magyar nyelven tanulják.
 
Mindkét osztály nyelvi előkészítő évvel indul, ahol a tanulók heti 15,5 órában angol nyelvet tanulnak. Emellett 5 óra informatika, 3 óra matematika, magyar nyelv és testnevelés tantárgyaik lesznek.
 
Gazdasági tárgyakat a 10. évfolyamtól tanulnak, majd a 12. és 13. évfolyamban heti 8 órában alapozzuk meg közgazdasági és üzleti gazdasági ismereteiket.
A 24 fős osztály-, illetve 12 fős csoportlétszám lehetőséget ad pedagógusainknak arra, hogy figyelemmel kísérjék a diákok személyiségfejlődését és segítsék az előmenetelüket.
Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a szülőkkel való együttműködésre, elsősorban a nevelési kérdésekben, a hagyományos értékekre nevelésben. Célunk, hogy az 5 év együttmunkálkodása eredményeként diákjaink testileg, szellemileg, lelkileg egészséges felnőttként nyerjenek felvételt magasabb szintű iskolába.
 
Az iskola nem önkormányzati fenntartású intézmény. Fenntartója a Tomori Pál Főiskola az állami normatívát kiegészítve és a szülők kötelező támogatását igénybe véve igyekszik minél nagyobb színvonalú oktatást, nevelést biztosítani.
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére