Jelenlegi hely

Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola

Cím: 1106 Budapest, Gyakorló utca 21-23
Tel.: 262-9222
E-mail: iskola@keletiszki.hu
Web: http://keletiszki.hu/

Iskolánkról

Iskolánk az 1987-es esztendőben kezdte meg működését, az ezredforduló igényeit is kielégítő - 16 osztály működtetésére tervezett - korszerű épületben.

2008. július 2-ától viseljük büszkén a hazai statisztika alapító atyja, Keleti Károly nevét.

Tanulólétszámunk a 2011/2012-es tanévben több mint 600 fő, diákjaink a 9-12. (nyelvi előkészítő évfolyamon 13.) szakmai orientációs és szakmacsoportos alapozó képzésben vesznek részt. Ezen kívül érettségi utáni OKJ-s képzést folytatunk, jelenleg Logisztikai ügyintéző szakmában, átlagosan 32 fős osztálylétszámmal.

A fővárosi szakképzési szerkezet átalakítás (a szakképzés Térségi Integrált szakképző Központokba, TISZK-ekbe szervezése) ellenére az iskolánk által kialakított képzési szerkezet továbbra is egyedülálló, mert minden szakmacsoportban (közgazdasági, informatika, ügyvitel, valamint kereskedelem – marketing és üzleti adminisztráció szakmacsoportra), a szakmai orientációs és alapozó tantárgyak tartalmának és óraszámainak beszámítása lehetővé teszi a nálunk oktatott emelt szintű szakképesítés megszerzésének 2 évről 1 évre rövidítését.

Az oktatott gazdasági szakmák követelményeivel és a munkaerő-piaci elvárásokkal összhangban, az összes szakirányban a Pedagógiai Programunk része továbbra is a pénzügyi és értékpapír-piaci ismeretek oktatása. Intézményünk jellegéből adódóan is nagy hangsúlyt helyezünk a pénzügyi kultúra fejlesztésére, a korszerű ismeretek átadására. Negyedik éve a nyelvi előkészítő évfolyamon Pénzügyi kultúra tantárgyat is oktatunk korszerű, Interneten elérhető digitális tananyagtartalmat is felhasználva.

Iskolánk a 2009/2010 tanévben elnyerte a Pénziránytű iskola kitüntető címet is. A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére 2008-ban létrejött Tudatos Pénzügyekért Alapítvány és az Oktatási és Kulturális Minisztérium az idén először hirdette meg a "Pénziránytű iskola" hálózati tagságot és címet. A cím magas szintű elismerést jelent azon iskolák számára, amelyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkájuk keretében kiemelkedően magas színvonalon és példamutató módon képviselik a gazdasági nevelés, valamint a pénzügyi ismeretterjesztés értékeit.

Tanulóink rendszeresen vesznek részt szép sikerrel pénzügyi – gazdasági versenyeken, többek között az országos és fővárosi tanulmányi és egyéb szakmai versenyeken pl. a Brókerképző Alapítvány Tőzsdejátékán.

A Junior Achievement Magyarország Alapítvánnyal a „Gazdasági oktatóprogram bevezetése” pályázati program révén kerültünk kapcsolatba 2008-ban. Számos területen gyümölcsöző együttműködés alakult ki a szervezettel. Büszkék vagyunk arra, hogy az Alapítvánnyal való együttműködés eddigi leglátványosabb eredménye, hogy 2010-ben az iskolában működő diákvállalkozás, (Sweet NyRt.) nyerte el 2010. decemberében az év magyarországi diákvállalkozása címet a diákvállalkozások karácsonyi vásárán. A csapat sikerrel képviselte a Fővárost és iskolánkat egyaránt a Belgrádban rendezett diákvállalkozások nemzetközi vásárán és a szegedi országos „hídi vásáron.

Forrás: http://keletiszki.hu/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére