Jelenlegi hely

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

 
Cím: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37.
Telefon/fax: 212-2995
 
Bemutatkozás
 
Iskolánk a 2009/10-es tanévet a csodálatosan felújított, korszerűsített és kibővített épületben kezdi, a Keleti Károly utcában. Az új iskolaépület nemcsak tisztára festett falakat és vadonatúj bútorokat jelent, hanem korszerű oktatási környezetet is, amelyben diákjaink jól érzik magukat, miközben az ismereteik bővülnek, és a személyiségük harmonikusabbá válik. 
A megújult könyvtár, berendezése és tartalma is a XXI. századnak megfelelő, hiszen a könyvek mellett videó és CD-tár, Internet kapcsolattal rendelkező számítógépek állnak az olvasók rendelkezésére. 
Az aktív táblával felszerelt tantermek lehetőséget nyújtanak diákjainknak az információs és kommunikációs technika alkalmazására és a folyamatos Internet használatra. A korszerűen felszerelt szaktantermekben kísérletközpontú természettudományos oktatás folyik, amelyet szintén az infokommunikációs eszközök támogatnak.
2005 óta az ELTE külső gyakorlóhelye vagyunk, így időnként tanár szakos hallgatók végzik nálunk tanítási gyakorlatukat. A legkiválóbbak közül választjuk ki szükség szerint az új kollegáinkat.
A HEFOP 3.1.3.-as pályázati program nyertes intézményeként, a 2006/07-es tanévben az iskolánkban elkezdett kompetencia alapú oktatás biztosítja tanulóink hatékony felkészülését a kétszintű érettségi vizsgára és a felsőfokú továbbtanulásra. A hagyományos pedagógiai eljárások mellett, a hatékony tanulás szervezési módszerek, mint a projektmódszer, a kooperatív tanulás jellemzi tantestületünk munkáját. 
A kötelező érettségi tantárgyakon (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) kívül az iskola által tanított egyéb tantárgyakból is biztosítjuk az emelt szintű érettségire a felkészítést. 
Az idegen nyelvek tanítására kiemelt figyelmet fordítunk, ezért diákjainknak lehetőséget biztosítunk a magas óraszámú nyelvi programok mellett a külföldi nyelvgyakorlásra is. Több nemzetközi programot szervezünk az angol, a német, a francia és az olasz nyelv gyakorlására. 
 
Iskolánkban szelektív hulladékgyűjtés van, ami része annak a nevelési programnak, ami a környezettudatos viselkedésre szoktatja diákjainkat. Ezt a programot az Oktatási és Kulturális Minisztérium valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2007-benÖKOISKOLA címmel ismerte el.  
 
A hatosztályos gimnáziumi képzésünkben a tehetséggondozást tekintjük legfőbb feladatunknak. 
A hatodik osztályos jelentkezők közül a központi felvételi dolgozattal és felvételi elbeszélgetéssel választjuk ki a diákokat. A felvételi elbeszélgetés a kommunikációs készséget és a logikus gondolkodást vizsgálja. A döntésnél figyelembe vesszük az általános iskolai eredményeket is. 
 
A humánorientációjú osztályban a szabadon tervezhető órákat a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a rajz és vizuális kultúra tantárgyak tanítására használjuk fel. A 7. és 8. évfolyamon Klasszikus kultúra néven az iskolánk helyi tantervében szereplő tantárgyat tanítunk. 
 
A reálorientációjú osztályokban a biológia, a fizika a kémia, a földrajz és a matematika tantárgyak tanítása történik emelt óraszámban, hangsúlyozva azt, hogy a képesség fejlesztés a többlet órák legfontosabb funkciója. 
 
Nyelvi előkészítő osztályunkban angol és német nyelvből folytatunk emelt óraszámú képzést és felkészítjük diákjainkat az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgára. 
 
A felvételi eljárásban a központi írásbeli vizsga mellett felvételi vizsgát szervezünk idegen nyelvből szóban és írásban, valamint figyelembe vesszük az általános iskolai eredményeket. 
Az emelt szintű rajz program a kifejezetten tehetséges, a művészetek iránt fogékony tanulóknak szervezett képzési forma. 
A felvételi vizsgán a képzés céljának megfelelően a rajzolni tudás a meghatározó, bár az idejelentkező tanulók is részt kell, hogy vegyenek a központi írásbeli vizsgán. 
 
Az emelt szintű biológia képzés célja a természetet kedvelő, természettudományokkal foglalkozni vágyó diákok ismereteinek bővítése. Így ebben a programban a kémia is magasabb óraszámú. Felvételijükben a központi felvételi vizsga mellett a szóbeli biológia vizsga eredménye döntő jelentőségű. 
 
Az Európai Uniós ismeretek profilú képzésünkben az 1. idegen nyelv francia, amelyet kezdő szintről magas óraszámban tanítva az emelt szintű érettségi vizsga szintjéig kívánunk fejleszteni. A második nyelv az angol, amelyben a hozott nyelvtudást kívánjuk magasabb óraszámban továbbfejleszteni. A 11-12. évfolyamon kötelező óraként Európai Uniós ismereteket tanítunk angol illetve francia nyelven, atananyag saját fejlesztésünk.   A jelentkezők közül szintén felvételi vizsgával és a hozott általános iskolai eredményük figyelembe vételével választjuk ki a diákjainkat. A központi felvételi vizsga mellett az angol nyelvi vizsga eredménye számít.
 
Hisszük, hogy diákjaink sikeressége tanulási módszerükön is múlik, ezért minden kezdő osztályunk számára tanulás módszertant tanítunk.  Minden évfolyamon heti három testnevelés óra van, ezzel kívánjuk segíteni, hogy a diákjaink egészségesebben éljenek. A tanórán kívüli foglalkozások keretében megszervezett délutáni sportfoglalkozások biztosítják a mindennapos testnevelés lehetőségét az iskolában.
A 9-13. évfolyamon 2. idegen nyelvként választható: a francia, a latin, az olasz, és a spanyol nyelv.
A rákóczisok közösségét összekovácsoló hagyományos ünnepeink, rendezvényeink: bemutatkozó gólyaest, szalagavató bál, tavaszi rákóczis diáknapok, hagyományos iskolatörténeti vetélkedő, ballagási ünnepség, nyári gólyatábor, tehetséggondozó tábor, hagyományőrző tábor, sporttáborok.
A tantestületünk jól képzett, egyetemet végzett pedagógusai lelkiismeretesen felkészítik diákjainkat a továbbtanulásra és az eredményes kétszintű érettségi vizsgára.
Iskolánkat a partnerközpontú működés, a folyamatos fejlesztés és megújulás jellemzi.
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére