Ezen a reggelen is, mint annyiszor, hátizsákkal a hátán felsétált a patinás iskola márványlépcsőjén, végig a folyosókon a jól ismert terembe. Egykor az apja is ide járt, az osztálytablója a biológia terem és a kémia előadó közötti falon látható. Az ő tablójuk vajon hol lesz?
Mindent hazaviszünk! – mondta Aczél tanár úr jellegzetes hanglejtéssel. Az osztályfőnök intelme a tanítási szünetek előtt szokott elhangozni, ezt még a táblára is felírja. Ilyenkor Dávid a hátizsákjába bepakolja a tornazsákot, a szekrényben hányódó tanszereket, pulóvert, kulacsot. Több napos szendvicseket és régi dolgozatok kallódó lapjait is rendszerint talál a padban.
Ez a hátizsák, amit a 14. szülinapjára kapott – farmer anyagból varrt, fényképpel, monogrammal díszített táska – végigkísérte a gimnáziumi évek alatt. Kicsit megkopott már, de valahogy nem akart megválni tőle, hozzátartozott, mint egy hűséges barát.
Vele volt az első biciklitúrán, amikor eláztak a viharban, a barátokkal töltött vidám délutánokon, ez volt a focikapu a meccsen, a hátán volt, amikor remegő lábakkal jött vizsgázni… Nyolcadikban a vitorlástáborból még „meglepetésvendéget” is hazahozott benne: egy egér ugrott ki belőle. Egyszer elveszítette a sítúrán, de szerencsére később előkerült.
Most elérkezett a pillanat, amikor tényleg mindent hazaviszünk! – gondolta.
Az emlékeket, a találkozásokat, fájdalmakat és örömöket… Mindent hazaviszünk! A sokadfokú egyenletek megoldását, a történelmi összefüggéseket, a sav-bázis reakciót, a verselemzést, a latin mondásokat… és ami ezeknél is fontosabb, az itt szövődött barátságokat, a közösséget, a kapott törődést, a közös élményeket. Ezek mind beleférnek a hátizsákba, amit magával visz az útra.
Kilépve az életbe „az elbocsátó iskolapadok” közül, hivatalosan is véget ért a gyerekkora. A hátizsákot, amibe mindent belepakolt, nem veszítheti el többé. Örökre vele marad.
Halász Kinga
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
