Jelenlegi hely

Virágzó Rózsakert a Margitszigeten

Látogass el a margitszigeti Rózsakertbe, ahol megcsodálhatod a teljes pompában tündöklő különleges rózsákat! Mutatjuk a képeket.

A Margitsziget szívében, közel a kisállatkerthez találjuk a díszparkot, amely különösen nyáron szép. Az ellipszis alakban kialakított óriási virágoskert szimmetrikus ágyásaiban egynyári virágok illatoznak, körülötte zöld pázsit. A park mentén megpihenhetünk a padon és megcsodálhatjuk a színpompás virágzást.

Töltődj fel a virágoskert látványától!

A díszpark mellett kezdődik a Rózsakert pergolákkal, padokkal, sok színben pompázó különleges rózsákkal. Nyáron a legszebbek, de néhány faj még ősszel is virágzik.

„A keskeny parkban, hol jobbra is, balra is láthatja felcsillanni olykor a Dunát, a múlandóság folyamát, a szinte már túlságosan szép virágágyak között, az alsó és a felső vendéglők között, itt szoktunk gyermekek lenni, és itt szoktunk megöregedni.” (Szerb Antal: Budapesti kalauz marslakók számára)

A Rózsakert arról kapta a nevét, hogy egykor sokféle, különböző színű és fajtájú rózsabokrot ültettek ide. Az első rózsakert az 1810-es években József nádor kezdeményezésére a nádori nyaraló közelében jött létre. Arany János jegyzetei között is található egy régi ábrázolás, ahol Rózsás volt a neve a területnek.

Az 1870-es években a szigeti kertészeti üzem területén európai hírű „rozariumot” létesítettek. A margitszigeti rózsákról a Vasárnapi Újság 1875. június 13-i száma így számolt be: „…A Margitsziget most a rózsák hona. A pompás virágok fölséges illatot sugárolnak ki, s még vonzóbbá teszik a tartózkodást e kies helyen. Van itt tömérdek rózsafaj, melyek kitűnő gondozásban részesülnek…”

A Rózsakertben találhatjuk a Margitsziget legszebb, egyedi alakú piramistölgyét, amely a parkrész egyik kiemelkedő fája. Mivel szabad állásban növekedhet, ezért lombkoronája az évtizedek alatt szabályos formájúvá fejlődött.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére